Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter nyitotta meg hétfő reggel a tanévet a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban. A miniszter a tanévnyitón bejelentette, hogy hamarosan megemelik a nevelést és oktatást segítő dolgozók bérét, és arról is beszélt, hogy nagyobb önállóságot adnának az iskoláknak.
Lannert beszéde előtt egy rövid játékra hívta a tanévnyitó résztvevőit, akiknek tapsolniuk és dobbantaniuk kellett. Ezután saját diákkori élményeit felidézve arról beszélt, hogy ő sem szerette a tanévkezdést.
„Diákkoromban én sem szerettem a tanévnyitókat, hiszen ki szereti gyerekként, ha véget ér a nyár. Mégis volt az évnyitókban valami jó érzés, egyfajta megnyugtató visszatérés a barátokhoz, az ismerős termekhez és a közösséghez” – mondta.
A miniszter szerint olyan oktatást szeretnének, amelyben kevesebb a központi irányítás, az iskola pedig nagyobb teret ad a kreativitásnak és a diákok érdeklődésének.
Eldöntöttük, hogy olyan oktatást szeretnénk Magyarországon, ahol nem dirigálunk. Nem azon törjük a fejünket, hogyan tudunk még több követelményt támasztani, még több terhet tenni mindenkire, hanem azon, hogyan tudunk olyan közös fejlődési utakat együtt kijelölni, amelyek a pedagógusokat és a gyermekeket egyaránt szolgálják
– fogalmazott Lannert. Hozzátette: fontos a tudás, „de talán még fontosabb az érdeklődés, a motiváció felkeltése és megtartása”.
Lannert azt mondta, az egész nyarat pedagógusszervezetekkel, szülői érdekképviseletekkel és diákokkal folytatott egyeztetésekkel töltötte. Bejelentette, hogy az idei tanévtől új, Gyermekek és diákok hangja nevű témanapot is tartanak, amelyen a tanulók elmondhatják, mit gondolnak az iskoláról és az oktatás jövőjéről.
A miniszter szerint a nyár nem volt elég arra, hogy mindent megváltoztassanak, de több kisebb lépést már megtettek. Ezek között említette az iskolák szakmai és vezetői autonómiájának erősítését, az adminisztráció és a kötelező mérések csökkentését, valamint a taneszközkínálat bővítését.
Beszéde végén Lannert a nevelést és oktatást segítő dolgozók fizetéséről is beszélt. „Örömmel jelenthetem be, hogy hamarosan bejelentjük a béremelést a nevelést és oktatást közvetlenül segítők körében” – mondta.
Magyar Péter: több pénz jut az oktatásra, fejlesztik az iskolai menzákat és kollégiumokat
Lannert után Magyar Péter miniszterelnök lépett a mikrofonhoz, aki saját iskolai élményeivel kezdte beszédét. A diákoknak azt mondta, ő maga sem volt mintadiák, majd arról beszélt, szerinte az iskola egyik legfontosabb feladata, hogy megtanítsa a fiatalokat kritikusan gondolkodni, kérdezni, egymásért kiállni és együttműködni.
A kormányfő az oktatás előtt álló konkrét feladatokról is beszélt. Azt mondta, több időt, energiát és forrást kell fordítani az oktatásra, ennek részeként pedig az iskolaépületek felújítását, új kollégiumi férőhelyek létrehozását és az iskolai menzák fejlesztését is feladatként említette.
Magyar külön kitért arra, hogy az iskolák működéséhez nemcsak pedagógusokra van szükség, hanem pedagógiai asszisztensekre és más segítő dolgozókra is. Megerősítette Lannert Judit korábbi bejelentését, amely szerint hamarosan béremelést jelentenek be a nevelést és oktatást közvetlenül segítő dolgozók számára.
A miniszterelnök szerint a 21. században csak tudásalapú ország lehet sikeres. Úgy fogalmazott, különösen a mesterséges intelligencia korában válik fontossá, hogy a diákok a lexikális tudás mellett megtanuljanak kritikusan gondolkodni és jó kérdéseket feltenni.
„Ha valamit nem értetek, kérdezzetek. Ha valami nem stimmel, kérdezzetek. Ha mindenki más bólogat, de bennetek mégis motoszkál valami, akkor kérdezzetek” – mondta a diákoknak.
Augusztus 25. és 31. között országszerte szakmai tanévnyitó konferenciákat szervez az Oktatási Hivatal az Oktatási és Gyermekügyi Minisztériummal együttműködésben. A rendezvények iránt nagy az érdeklődés, több helyszínen már minden hely betelt, néhány megyében azonban még lehet regisztrálni.