Kijött a rendelet, hatmilliárd forintot csoportosítanak át gyermekvédelemre
A 2027-es költségvetésben további 3,5 milliárd forintot fordítanak erre a célra.
A 2027-es költségvetésben további 3,5 milliárd forintot fordítanak erre a célra.
Magyar Péter szégyennek nevezte, hogy az ellenzék nem támogatja a gyerekek védelmét megerősítő javaslatot.
Miközben egy pályakezdő pedagógus bére 700 ezer forint, egy szociális munkásé mindössze 430 ezer forint – derül ki a gyermekvédelmi rendszer helyzetét feltáró 2026-os jelentésből. A jelentős bérkülönbség miatt a gyermekvédelem egyre nehezebben tudja megtartani a képzett szakembereket, miközben egyes területeken már most is kritikus a létszámhiány.
A kormány hat törvény módosítására nyújtott be javaslatot az Országgyűlésnek, és azt is bejelentette, hogy jelentős béremelés jön a szociális ágazatban.
Magyar Péter hétfő reggel első alkalommal adott interjút a megújult közmédiának. A miniszterelnök a Kossuth rádióban Benyó Rita kérdéseire válaszolva többek között a családi pótlék emeléséről és a gyermekvédelem átalakításáról beszélt.
Kilenc és fél milliárd forintos azonnali krízisprogram indításáról döntött a kormány a gyermekvédelem területén, miután az újonnan elkészült Gyermekvédelmi Diagnózis szerint a helyzet lesújtó – jelentette be Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszter. Hozzátette, a problémák 16 éve ismertek voltak a korábbi kormány előtt, amely nem a megoldásukon, hanem az elfedésükön dolgozott.
4000 forint helyett csak 1500 jutott egy gyerek napi étkezésére a gyermekvédelemben - többek között ez is kiderült abból a jelentésből, melyet Magyar Péter és Gyurkó Szilvia gyermekjogi és gyermekvédelmi államtitkárral, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány alapítójával közösen ismertetett.
A férfi később gyermekfelügyelő lett egy budapesti gyermekotthonban, ahol a hatalmával visszaélve egy tizenéves lányhoz is közeledett.
A jogosítvány megszerzése komoly kiadást jelenthet, bizonyos fiataloknak azonban a vezetési óráktól a vizsgadíjakig több költséget is átvállal az állam.
Mi történik egy gyermekvédelmi jelzés után, eljut-e a megfelelő helyre, és kap-e visszajelzést az, aki segítséget kért? Többek között ezekre a kérdésekre keresik a választ abban a felmérésben, amelyről szakmai szervezetekkel kezdett egyeztetést a Szociális és Családügyi Minisztérium.
Az Országgyűlés alelnöke megköszönte a KDNP-s Juhász Hajnalkának, hogy bocsánatot kért a gyermekvédelemben történtekért, de elmondta: a hátrányos helyzetű gyerekeket cserben hagyta az előző kormány.
Új szabályozást vezetett be a Szociális és Családügyi Minisztérium. A jövőben nem készülhet és nem jelenhet meg olyan fotó, videó vagy interjú a gyermekvédelmi szakellátásban élő gyerekekről, amely alapján felsimerhetők vagy beazonosíthatók lennének.
A miniszter egy nemrég megjelent cikk apropóján gyermekjogi aggályokról beszél.
Eduline
Évekig bántalmazta a gondjaira bízott gyerekeket egy tatabányai nevelőszülő, de ez csak azután derült ki, hogy az egyik gyerek elkerült tőle, és beszélni kezdett.
Gyermekjogi és gyermekvédelmi államtitkárnak kérheti fel a Tisza-kormány Gyurkó Szilviát, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány alapítóját – értesült a HVG több forrásból.
Három évig tartó jogi küzdelem után másodfokon is pert nyert volt munkáltatója ellen Wettstein Dániel István, akit korábban a Tolna megyei gyermekvédelmi rendszer éléről mentettek fel nem sokkal azután, hogy nem a túlárazott ajánlatot fogadta el az intézmény tetejének felújításánál.
Magyar Péter ezt azután jelentette be, hogy hétfőn szabadult a bicskei gyermekotthon igazgatója.
Egy szakértői csoport szerint a gyermekvédelmi rendszer komoly problémákkal küzd, ezért öt javaslatból álló reformcsomagot dolgoztak ki, amelyet a választásokon induló pártokhoz is eljuttatnak.
Számos tagszervezet és egyéni szakértő aláírás után, most az UNICEF Magyarország is csatlakozott a Gyermekjogi Civil Koalíció nyilatkozatához.