Először autókat, majd az iskoláját is felgyújtotta egy diák Pozsonyban
A diák nem sokkal a bizonyítványosztás után érkezett a helyszínre, ahol gyújtogatni kezdett.
A diák nem sokkal a bizonyítványosztás után érkezett a helyszínre, ahol gyújtogatni kezdett.
Eduline/MTI
Most kiderül, mennyit tudtok Magyarország megyéiről.
Eduline
A pizza ősét ábrázolhatták egy freskón, amelyet egy pompeji ház falán fedeztek fel - számolt be róla kedden az olasz kulturális minisztérium.
Eduline/MTI
A 13 éves lány Utahban üvöltő tömeg előtt mutatta be a trükköt.
Tornyos Kata
Érettségi, nyelvvizsga, többletpontokat igazoló dokumentumok és még sok más. Nehéz lehet észben tartani, mi mindent kellhet feltöltenetek, hogy zökkenőmentes legyen a felvételitek, pláne, ha még az egyetemek is kérnek tőletek mindenféléket. Segítünk, hogy minden rendben legyen.
Székács Linda
A héten tette közzé a 2022-es kompetenciamérés eredményeit az Oktatási Hivatal. A matematika és szövegértés mellett diákok tudását a természettudományokból, a 6. és 8. osztályosokét pedig idegen nyelvekből; angolból vagy németből is felmérték, melyek célja annak a felmérése, hogy a tanulók elérik-e a tantervi követelményekben az egyes évfolyamok számára előírt Közös Európai Referenciakeret (KER) szerinti szinteket. Ez a 6. évfolyamon A1, 8. évfolyamon A2 szint, két tanítási nyelvű oktatásban pedig 6. évfolyamon A2, 8. évfolyamon pedig egy erős alapfokú tudásnak megfelelő B1-es szint.
Székács Linda
Kezdetét vette az idei fesztiválszezon: ezen a hétvégén zajlik a Fishing On Orfű, a Balaton Sound és a B my Lake is. Most összeszedtük nektek, hogy a nagyobb fesztiválokon milyen fellépőkre számíthattok idén, és nem csak a népszerűbbek közül szemezgettünk.
Eduline
15 kérdés, 15 festő és festmény. Mindre tudjátok a választ?
Eduline
40 éve érettségizett először, azóta próbál bekerülni álom egyetemére.
Tornyos Kata
A kampuszon élő Marci cica éveken keresztül oszlopos tagja volt az Állatorvostudományi Egyetem közösségének. Emlékét életnagyságú szoborral szeretnék megőrizni.
Székács Linda
A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint a 12-17 év közti gyerekek a tábor végére katonai ismeretek mellett azt is megtanulják, mi a fegyelem és a rend.
Eduline/MTI
Adódhatnak olyan élethelyzetek, amik esetleg az egyetemi felvételitekre is befolyással lehetnek. Részben ezek miatt lehetséges, hogy a július 11-ig tartó ügyintézési időszak alatt hozzá tudtok nyúlni a sorrendetekhez és módosítani azt, vagy esetleg törölni egy elemet, ha meggondoltátok magatokat.
Székács Linda
A nyári szünetben a több szabadidő azzal is járhat, hogy a gyerekek több időt töltenek a televízió előtt. Mikor nézzenek tévét a szünetben? Szükséges egyáltalán szabályozni a képernyőidőt?
Tornyos Kata
Több amerikai egyetem is a felsőoktatási felvételijének átalakítására kényszerülhet, miután az amerikai Legfelsőbb Bíróság jogellenesnek találta azt az alkotmány egyenlő bánásmódról szóló pontjával.
Székács Linda
A leginkább kifogásolt pontok azonban továbbra is szerepelnek benne.
Székács Linda
Túl hosszúnak vagy nem elég egyértelműnek tartja a Nemzeti Választási iroda a diákok és a tanárok májusban benyújtott hét népszavazási kérdését. Az ügy a legfelsőbb bíróság, vagyis a Kúria elé kerülhet.
Székács Linda
Idegen nyelvi táborok tömkelegéből válogathatnak azok a szülők és diákok, akik a nyár egy részét a nyelvtudásuk fejlesztésével töltenék. A kínálatban több száz olyan gyerekeknek és kamaszoknak szóló tábort találtunk, amik az aktív pihenés mellett nyelvórákat is kínálnak a táborozóknak, leggyakrabban angol vagy német nyelvből, de számos külföldi lehetőség is a nyelvtanulók rendelkezésére áll. Igaz, borsosabb áron, mint a hazai lehetőségek.
Székács Linda
Tudjátok, hogy mivel fizethettek Gibraltáron, vagy hogy mi az a pezeta?
Eduline
Asztrofizikusok kulcsfontosságú bizonyítékot találtak olyan gravitációs hullámokra, amelyek éves-évtizedes időskálán rezegnek.
Tornyos Kata
A Nemzeti Filmintézet támogatásával készülő mű a 30 évvel ezelőtt létrehozott egyetem történetét és jelentőségét mutatja be.
Eduline/MTI