Részeg brit diákok szálltak meg egy spanyol üdülővárost
Iszákos brit diákok ezrei szálltak meg egy tengerparti katalán üdülővárost, felborítva a helyiek életét.
Iszákos brit diákok ezrei szálltak meg egy tengerparti katalán üdülővárost, felborítva a helyiek életét.
Eduline
Sikertelen volt az oktatási miniszter megbuktatására irányuló próbálkozás az ukrán parlamentben. A március 30-ai szavazáson csak ellenzéki képviselők, a szükséges 226 helyett pedig csupán 202 fő szorgalmazta Dmitro Tabacsnik leváltását. Az elmúlt hetekben több ezer diák tüntetett a miniszter menesztése mellett, a kormánypárt azonban tagadja, hogy Tabacsnik hivatalos nyelvi szintre emelné az oroszt.
Edupress
Kilenc középiskolás diákot vádolnak az Egyesült Államokban azzal, hogy folyamatos terrorizálásukkal öngyilkosságba kergették az osztálytársukat. A nagy sajtónyilvánosságot kapott ügy ráirányíthatja a figyelmet a „bullying”-nek nevezett jelenség veszélyeire és gyakran tragikus következményeire.
Eduline
Április végén rendezik meg az Országos Elsősegély Verseny döntőjét Csillebércen, ahol a résztvevőknek sminkelt szúrt sebekkel, leégett bőrrel, törött végtagokkal és amatőrök által eljátszott sokkos állapotban lévő sérültekkel kell majd megküzdeniük.
Eduline
Ismét angol nyelvű novellaírói pályázat indul 12 és 19 év közötti fiatalok számára Magyarországon; a pályamunkák leadási határideje május 3.
Eduline
A tanári figyelmeztetésre ütéssel válaszolt egy 14 éves lány egy debreceni általános iskolában tanórán kedd reggel; a tanulót a rendőrség előállította - közölte a debreceni rendőrkapitányság hivatalvezetője.
Eduline
Keretmegállapodást írt alá kedden az Észak-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal és a Debreceni Egyetem Informatikai Kara (DE-IK) az intézményben tanuló hallgatók bevonásáról a gyakornoki munkába; az intézmények vezetői szerint ma már a reálszféra minden területe "felszívja" a képzett informatikusokat.
Eduline
A Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) közreműködésével angolul tanulhatnak a hazai sportélet szereplői.
Eduline
Tizenkét pontban fogalmazta meg a következő kormánnyal szembeni elvárásait a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ): az érdekvédők a többi között azt szeretnék, ha a közoktatás nagyobb arányban részesülne a GDP-ből, csökkennének az óraszámok, helyreállítanák az érettségi becsületét és követelik az oktatásban dolgozók élet- és munkakörülményeinek javítását.
Eduline
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv 138 millió forintos támogatásával fejleszti a hallgatókat és a végzett diákokat érintő szolgáltatásait a tatabányai Modern Üzleti Tudományok Főiskolája (MÜTF) - közölte az intézmény rektora a projektet megnyitó tájékoztatón. Dr. Kandikó József elmondta: a diplomaszerzést követően az első, a harmadik és az ötödik évben felmérést végeznek a frissdiplomások pályájáról, az eredményeket pedig a főiskola képzéseinek kialakítása során is felhasználják.
Edupress
Egy szavazaton múlott, hogy nem választották meg a Kaposvári Egyetem (KE) új rektorát március 24-én. A jelenlegi vezetőnek, Babinszky Lászlónak ugyan nem akadt kihívója, a 14 mellette és 15 ellene szóló szavazat miatt új pályázatot írnak ki a posztra. A jelenlegi rektor megbízatása június 30-ig szól. A szenátusi ülésen egyébként a rektor újraválasztása ellen érvelt az általános rektorhelyettes.
Edupress
Háromdimenziós adás sugárzását kezdte meg kedden az amerikai CatholicTV, hogy megnyerje a fiatal hívőket, és élőbbé tegye számukra a hit üzenetét - jelentette be a csatorna igazgatója.
Eduline
A turizmusban dolgozó szakmai szervezetek szerint a bolognai rendszer bevezetése óta gond van a végzett diplomások gyakorlati ismeretei terén, egyebek mellett ezért is tartja szükségesnek Niklai Ákos, a Magyar Szállodaszövetség ügyvezető elnökségének oktatási témagazdája az április 19-én megrendezésre kerülő konferenciát, amelyen a bolognai folyamatot értékelik a turisztikai felsőoktatásban.
Eduline
Egy neonáci mozgalomhoz közel álló három szakközépiskolás gyalázta meg február elején a dél-franciaországi Saint-Etienne átadás előtt álló nagymecsetjét. Nyolc hónapi felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte őket kedden a város egyik bírósága.
Eduline
Állásbörzékből nincs hiány, csak most tavasszal közel harminc különböző kiállítást tartanak az ország több pontján. A börzék profilja azonban más és más, szakemberek szerint érdemes az alapján válogatni, hogy hol végeztünk illetve milyen területen szeretnénk elhelyezkedni.
Eduline
Új rektort választott március 22-én az Eötvös Loránd Tudományegyetem: a Szenátus 27 igen és négy nem szavazattal dr. Mezey Barna tanszékvezető egyetemi tanárt támogatta. Az Állam- és Jogtudományi Kar korábbi dékánja a köztársasági elnöki kinevezést követően augusztus 1. napján foglalhatja el székét, megbízása pedig 2014. július 31-ig tart. Mezey dr. Hudecz Ferencet váltja a poszton, aki idén is elindult ugyan a rektori székért, ám a folyamat közepén visszavonta pályázatát - tudta meg az Edupress az intézménytől.
Edupress
Hatból öt szülőnek komoly problémát jelent, hogy tizenhárom év alatti gyerekének segítsen a házifeladat megoldásában - legalábbis ezt állítja a brit guardian című lapban nyilvánosságra hozott felmérés.
Eduline
Nyolc iskolást halálra szúrt, ötöt megsebesített a pszichiátriai problémákkal küzdő férfi.
Eduline
Tizenhatodszor nyitja meg kapuit szerdán a Miskolci Egyetemen rendezett állásbörze, amely az országban a legnagyobb ilyen vidéki rendezvény.
Eduline
Brit filmakadémiai tagsággal ismerték el a hét végén Londonban megrendezett brit videojátékdíj-átadón Mijamoto Sigerúnak, a Nintendo kifejlesztőjének érdemeit. A japán szakember elárulta, hogy a játékkonzol iskolai alkalmazásának bevezetését tervezi.
Eduline