Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Ma reggel fél 8-tól pótolhatja a középszintű informatika gyakorlati érettségit az a hatvan diák, aki a viharos időjárás és az árvíz miatt nem tudott levizsgázni május 17-én; ezzel véget érnek a tavaszi írásbeli érettségik.
A pótnapról május 18-án határozott Hiller István szakminiszter. A rendkívüli pótvizsgán azok vehetnek részt, akik a május 17-i vizsgán "nekik fel nem róható okból nem tudtak részt venni, vagy a vizsgát nekik fel nem róható okból nem tudták megkezdeni, illetve befejezni, feltéve, hogy az igazgató engedélyezte a pótló vizsga letételét".
Hiller István a határozatában felidézte, hogy "a közlekedési, áramellátási nehézségek több településen akadályozták a középszintű informatikai gyakorlati vizsga megfelelő lebonyolítását, valamint egyes esetekben megakadályozták a vizsgák helyszínének időben történő elérését".
A felsőoktatási intézmények felvételi eljárásairól szóló kormányrendelet szerint az informatika vizsgatárgy esetében a gyakorlati vizsga szóbeli vizsgával történő kiváltása alapján megállapított eredményből felvételi pontszám nem számítható, ezért határozott a miniszter a vizsga pótlásáról.
A középszintű informatika gyakorlati vizsga 180 perces, az elérhető maximális pontszám 120. A feladatsorban szerepel szövegszerkesztés, táblázatkezelés, adatbázis-kezelés, prezentáció, grafika, weblapkészítés. A vizsgázóknak vonalzót kell magukkal vinniük; a megfelelő szoftverekkel ellátott számítógépet a vizsgabizottságot működtető intézmény adja.
mti
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).