Jogerős börtönbüntetés tanárverésért

A korábban meghozott ítéletet helyben hagyva hat hónap börtönbüntetésre ítélte kedden a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság azt az asszonyt, aki tavaly februárban megverte a mándoki általános iskola egyik pedagógusát.

  • Eduline

A vádlott és 19 éves lánya azért bántalmazta a 26 éves tanárnőt, mert az asszony kisebbik gyermeke hazaérkezése után arról panaszkodott, hogy a tanár figyelmeztette őt magatartása miatt. Az ezen feldühödött anya felkereste az iskola színháztermében a gyerekekkel éppen egy műsort próbáló pedagógust, trágár szavakkal szidalmazni kezdte, majd idősebbik lányával - a gyerekek szeme láttára - ütni kezdte, a radiátornak lökte, s többször belerúgott. A fiatal nő a bántalmazás miatt nyolc napon belül gyógyuló koponya- és mellkasi zúzódásokat szenvedett.

A két nőt még 2009 novemberében, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és testi sértés bűntettében találta bűnösnek a Kisvárdai Városi Bíróság. Az anyára hat hónap letöltendő börtönbüntetést szabott ki, s elrendelte korábbi, lopás miatt kiszabott hat hónapos börtönbüntetésének végrehajtását. Lánya - akit nyolc hónapra ítéltek, három év próbaidőre felfüggesztve - tudomásul vette az ítéletet, ezért az jogerőssé vált.

A végzés ellen csak az asszony fellebbezett, a keddi tárgyalási napon azonban sem ő, sem pedig ügyvédje nem jelent meg, ezért az ügyész az első fokon kiszabott ítélet helyben hagyására tett indítványt, amelyet a megyei bíróság elfogadott. Az asszonynak így - mivel felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el a bűncselekményt - korábbi büntetését is le kell töltenie.

mti

 

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.