#Egyéb



Kerepesi diákverés: próbára bocsátotta a bíróság a hét tanulót

Társtettesként elkövetett garázdaság, illetve testi sértés vétsége miatt bűnösnek mondta ki, és egy-két évnyi, pártfogói felügyelet melletti próbára bocsátotta első fokon a Budakörnyéki Bíróság pénteken azt a hét tanulót, akik 2009-ben kerepesi iskolájukban bántalmaztak és megaláztak egy diáklányt. Az ítélet jogerős.



Csökkentenék a lemorzsolódók arányát az EU oktatási miniszterei

Politikai megállapodásra jutottak az Európai Unió tagországainak oktatásügyi miniszterei pénteken azokról az uniós ajánlásokról, amelyek célja, hogy segítsék az iskolát annak befejezése előtt elhagyók számának csökkentésére hivatott politikai programok végrehajtását - jelentette be az elnöklő Hoffmann Rózsa, oktatásért felelős államtitkár a brüsszeli találkozót követően.


"Politikai döntés született" - bezárta a Janikovszky iskolát a VII. kerület

Hiába demonstráltak, gyűjtöttek aláírásokat és alapítottak tiltakozó Facebook-csoportot a Janikovszky Éva Általános Iskola tanárai és diákjai, az erzsébetvárosi képviselő-testület péntek délelőtt úgy döntött, bezárják a Rottenbiller utcai iskolát. A szülői szervezet döntött a lehetséges jogi lépésekről, információink szerint az ellenzéki képviselők is megtámadják a határozatot.









Spanyolérettségi: feladatok és megoldások elsőként itt!

Több mint hétszázan érettségiznek péntek délelőtt spanyol nyelvből, a középszintet választók 180, az emelt szinten érettségizők 240 percet kapnak a feladatsor megoldására. Folyamatosan beszámolunk a legfrissebb eseményekről, így nem maradhattok le semmi fontosról - 13 órakor a középszintű feladatsort és a nem hivatalos megoldásokat is megtaláljátok az eduline-on.






Saját tanítványait csábította el egy 27 éves tanárnő

Akár tíz év börtönbüntetést is kaphat az a texasi tanárnő, aki több tanítványával is szexuális viszonyt folytatott. A háromgyermekes családanya csak 125 ezer dolláros, vagyis körülbelül 25 millió forintos óvadék ellenében szabadulhat az előzetes letartóztatásból.