A kollégiumból tűnt el egy 21 éves holland hallgató Notthinghamben
Csoporttársai szombat este találkoztak utoljára a 21 éves holland hallgatóval, azóta senki nem látta: a rendőrség már értesítette a diák szüleit.
Csoporttársai szombat este találkoztak utoljára a 21 éves holland hallgatóval, azóta senki nem látta: a rendőrség már értesítette a diák szüleit.
Eduline
Sérti a gyermek védelemhez és gondoskodáshoz való jogát, ha az iskolában egy tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott filmet tizenkét-tizennégy éveseknek vetítenek le - állapította meg Szabó Máté ombudsman egy drogprevenciós oktatás részeként levetített film kapcsán indított vizsgálatában.
Eduline
Mi a tehetség? Vajon valóban utat talál-e magának, ahogy mondják, vagy szükség van a gondozására? Mit tehet ennek érdekében a gyerek, a szülő és a pedagógus? Többek között ezekre a kérdésekre keres választ a Tehetséges gyerekek című könyv, amelyben az Egyesült Államokban dolgozó Csíkszentmihályi Mihály kamaszok körében végzett kutatási eredményeit foglalta össze.
Eduline
Egy hónap alatt hárman követtel el öngyilkosságot az egyik brit iskola diákjai közül.
Eduline
Felfüggesztettek tíz brit diákot, mert füves cigit szívtak az osztálykiránduláson – az intézmény igazgatója szerint szégyent hoztak az iskolára, ezért megérdemlik a szigorú büntetést.
Eduline
Betiltották az alkoholtartalmú energiaitalok forgalmazását Washington államban, miután több egyetemi hallgató kórházba került a fogyasztásuk miatt.
Eduline
Diákcsínyre gyanakodnak a tiszakerecsenyi pedagógusok: a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település általános iskolája kedd este gyulladt ki, a tanári szobából kiáramló füstöt a szomszédok vették észre, ők értesítették a tűzoltókat is.
Eduline
Alkoholkómába esett egy tizenhárom éves diák Romániában - valószínűleg otthon, szülei tudta nélkül ivott a házi pálinkából.
Eduline
Ember az űrben - Gagarin öröksége címmel hirdette meg a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) az amerikai Nemzetközi Űrtábor magyar résztvevőinek kiválasztását célzó pályázatait.
Eduline
A hatóság félrevezetése miatt indított eljárást a salgótarjáni rendőrkapitányság egy 15 éves diák ellen, aki - hogy az iskolai hiányzását "igazolja" - azt hazudta a rendőröknek, hogy megverték.
Eduline
Komoly sérülést nem szenvedett az a diáklány, akit három iskolatársa dobott ki a szerémségi Ireg egyik iskolájának ablakán.
Eduline
Félévenként akár tíz-tizenkétezer forintos plusz költséget is jelenthet a családok számára az erdei iskola, a kulturális hozzájárulás és a fénymásolási díj – pedig ezekért az iskolák elvileg nem kérhetnének pénzt a szülőktől. Az Eduline utánajárt, kötelező-e befizetni az osztálypénzt, a gyümölcspénzt és a higiéniai hozzájárulást.
Eduline
Tizenhat diák került bajba igazolatlan hiányzásai miatt Pécsen, szüleik a következő hónaptól nem kapnak családi pótlékot.
Eduline
Kényszergyógykezelésre kötelezte a brit bíróság azt a tizenhét éves diákot, aki fel akarta gyújtani középiskoláját. A pszichés problémákkal küzdő tinédzser azt állította, így akart bosszút állni azokon a tanárokon és osztálytársakon, akik egyáltalán nem foglalkoztak vele
Eduline
Háromszáz fontos kártérítés fizetésére kötelezte a bíróság azt a tizenhárom éves brit diákot, aki légpuskával arcon lőtte egyik tanárát.
Eduline
Kóla helyett ma már inkább az energiaitalokat isszák a tizenéves diákok, napi adagjuk akár két-három doboz is lehet.
Eduline
Nyolc-kilencéves diákokat bántalmaztak felső évfolyamosok egy brit iskolában – a tanulók nem mertek segítséget kérni a pedagógusoktól, az „árulkodásért” ugyanis komoly büntetés járt.
Eduline
Két év három hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték Belgrádban azt a szerb kosárlabdázót, aki évekkel ezelőtt egy bostoni bárban úgy megvert egy amerikai diákot, hogy az több hétre kómába esett.
Eduline
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv 138 millió forintos támogatásával fejleszti a hallgatókat és a végzett diákokat érintő szolgáltatásait a tatabányai Modern Üzleti Tudományok Főiskolája (MÜTF) - közölte az intézmény rektora a projektet megnyitó tájékoztatón. Dr. Kandikó József elmondta: a diplomaszerzést követően az első, a harmadik és az ötödik évben felmérést végeznek a frissdiplomások pályájáról, az eredményeket pedig a főiskola képzéseinek kialakítása során is felhasználják.
Edupress
Bibó-ösztöndíjat hoz létre a kormány, hogy segítse a közigazgatás-fejlesztését. Az ösztöndíjra felsőfokú tanulmányokat folytató nappali tagozatos hallgatók jelentkezhetnek, cserébe a felsőoktatási tanulmányaik befejezését követően egy éven belül el kell helyezkedniük a központi közigazgatásban, és legalább 3 évig a közszolgálatban kell dolgozniuk.
Eduline