Meg akarta ölni iskolatársait a 17 éves ámokfutó

Kényszergyógykezelésre kötelezte a brit bíróság azt a tizenhét éves diákot, aki fel akarta gyújtani középiskoláját. A pszichés problémákkal küzdő tinédzser azt állította, így akart bosszút állni azokon a tanárokon és osztálytársakon, akik egyáltalán nem foglalkoztak vele

  • Eduline

A diákot az Attleborough Középiskola épülete mellett találták meg, ahol éppen egy kanna benzint próbált kinyitni, de a hátizsákjában volt egy éles kés is. A tinédzser korábban többször azzal fenyegetőzött különböző internetes chatszobákban, hogy felgyújta az intézményt, néhány nappal az eset előtt pedig „vérfürdőt” emlegetett bejegyzéseiben - írja a

BBC

.

A tizenhét éves tanuló internetes üzeneteit egy férfi vette észre, éa azonnal értesítette a rendőrséget -  végül az iskola dolgozói fogták el a diákot, aki azt mondta nekik, hogy először az irodalomtermeket akarta felgyújtani, a könyvek ugyanis hamar lángra kapnak. A tizenhét éves fiú a rendőröknek azzal indokolta tervét, hogy bosszút akart állni az iskolán, mert ott senki nem foglalkozott vele, lenézték és semmibe vették.

Az igazságügyi szakértők szerint a tanulónak mentális problémái vannak, közveszélyes, ezért kényszergyógykezelésre közelezték.

eduline

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.