#diák

A magyar diákok nem elég mobilisak

Ahogy már beszámoltunk róla, októberben – 9 ország 44 felsőoktatási intézménye részvételével – került sor az International College Days 2008 elnevezésű nemzetközi felsőoktatási kiállításra Münchenben és Berlinben. Olyan rangos külföldi egyetemek mellett, mint a Yale és a londoni Richmond University Magyarországot, illetve az egész kelet-közép európai régiót a Budapesti Gazdasági Főiskola egyedüliként képviselte. A hír több kérdést is felvetett bennünk, melyeket végül Dr. Ferkelt Balázsnak, a BGF tudományos rektor-helyettesének szegeztünk



Három diák plágiumot követett el Kaposvárott

Plagizáláson ért három diákot a Kaposvári Egyetem. A gazdaságtudományi kar végzős hallgatói szakdolgozatukba egyszerűen átemeltek bizonyos részeket korábban megjelent szakmai munkákból. A dolgozatokat visszavonatta az intézmény, új munkát kell beadniuk a hallgatóknak, legközelebb januárban államvizsgázhatnak - adta hírül a sonline.hu.