Három diák plágiumot követett el Kaposvárott

Plagizáláson ért három diákot a Kaposvári Egyetem. A gazdaságtudományi kar végzős hallgatói szakdolgozatukba egyszerűen átemeltek bizonyos részeket korábban megjelent szakmai munkákból. A dolgozatokat visszavonatta az intézmény, új munkát kell beadniuk a hallgatóknak, legközelebb januárban államvizsgázhatnak - adta hírül a sonline.hu.

  • Edupress

A sonline információi szerint a szakdolgozatot bíráló tanárok vették észre két diáknál a plágiumot, majd az eseten felbuzdulva szúrópróbaszerűen minden ötödik dolgozatot ellenőriztek. Ekkor bukkantak rá további egy plágiumra. A diákokkal visszavonatták dolgozatukat, melyeket újra meg kell írniuk, és csak januárban mehetnek államvizsgázni. A büntetés tulajdonképpen enyhének is tekinthető, hiszen a csalásért akár két évre ki is zárhatták volna a hallgatókat az egyetemről.

(Forrás: sonline)

(

www.edupress.hu

)

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.