#diák


















Televíziót ígértek, ha jelentkeznek az iskolába

Nem létező diákok után vett fel támogatást egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei iskola, amely jogosulatlanul több mint 30 millió forintot igényelt - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) észak-alföldi regionális bűnügyi igazgatósága.



Húszszor ütötte meg a tanár az amerikai diákot

Az Egyesült Államok az az ország, ahol az elnök a Fehér Házban fogad egy iskolájában megalázott gyereket, mint legutóbb azt a srácot, akinek otthon készített óráját bombának nézték. Mindeközben pedig ugyanebben az országban évente több ezer gyereket büntetnek veréssel tanárok, és mindezt teljesen legálisan. A déli államok többségében ugyanis a mai napig nem tiltották meg a tanároknak, hogy kezet emeljenek a diákjaikra, a szövetségi törvényhozás pedig az alkotmány miatt tehetetlen.