Minden diák álma, amit ezek a szülők tettek

Vannak dolgok, amiket csak így tanulhatnak meg – ezzel érvelt egy brit pár, akik kivették gyerekeiket egy évre az iskolából, hogy körbeutazzák velük a világot. Most őszintén, ki nem irigyli őket?

  • Eduline
pixabay.com

Rosie-Murray West és férje, Paul Bigmore gondolt egyet, és hat hónappal ezelőtt kivette két gyereküket az iskolából. A Londoni család ezután világkörüli útra indult – írja a Daily Mail.

A döntést sokan kritizálták, de egyáltalán nem illegális, amit a szülők tettek. Bár ha csak simán nem vinnék tanköteles gyerekeiket iskolába, akár napi 60 fontos büntetéssel is sújthatnák őket, ők hivatalosan magántanulói státuszt kértek a hat és nyolc éves gyerekeknek.

Az anyuka elmondta a lapnak, hogy elégedettek voltak az iskolában folyó munkával (egyébként West is ott dolgozik), a tanárok remek munkát végeznek, de vannak dolgok, amiket jobb személyesen tapasztalni, kint a világban.

A gyerekek így nem órán hallottak először a vietnámi háborúról, hanem személyesen nézték meg a csaták helyszíneit, de voltak már Thaiföldön, Indiában, Japánban, Kambodzsában, Mexikóban. Ráadásul minden nap egy órát a tananyaggal is foglalkoznak, hogy ha visszatérnek az iskolába, ne maradjanak le teljesen.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.