Húszszor ütötte meg a tanár az amerikai diákot

Az Egyesült Államok az az ország, ahol az elnök a Fehér Házban fogad egy iskolájában megalázott gyereket, mint legutóbb azt a srácot, akinek otthon készített óráját bombának nézték. Mindeközben pedig ugyanebben az országban évente több ezer gyereket büntetnek veréssel tanárok, és mindezt teljesen legálisan. A déli államok többségében ugyanis a mai napig nem tiltották meg a tanároknak, hogy kezet emeljenek a diákjaikra, a szövetségi törvényhozás pedig az alkotmány miatt tehetetlen.

  • Nagy Barnabás
Fazekas István

Az Egyesült Államok 19 államában még mindig teljesen legális testi fenyítést alkalmazni az iskolákban. Nemrég még ennél is több helyen lehetett kezet emelni a tanulókra, ugyanis Ohióban 2009-ben, Új-Mexikóban pedig 2011-ben tiltották be a gyakorlatot.

20 ütést kapott, a bíróság szerint azonban ez nem törvényellenes

Hogy lehet az, hogy egy jogállamban ilyen középkori módszerekkel nevelhetnek egyes tanárok? Nos, az ország alkotmánya nem tiltja a gyerekek testi fenyítését, amit az 1977-es legfelsőbb bírósági határozat mondott ki az Ingraham-Wright ügyben.

A 14 éves James Ingrahamet 1970-ben egy floridai iskolában ütötte meg többször tanára, miközben az igazgató lefogta a gyereket. A vád vele szemben az volt, hogy tanári felszólításra nem hagyta el az osztálytermet. A szülők perre mentek az iskola ellen, de a bíróság szerint az alkotmány kegyetlen büntetéseket tiltó rendelkezése nem terjed ki az iskolai testi fenyítésre. Ingraham 20 ütést kapott a hátsó felére, a sérülésekről látlelet is készült.

Mivel az USA-ban precedensjog van érvényben, a bírósági döntés miatt nem lehet szövetségi szinten szabályozni a kérdést. Így viszont az adott állam hatásköre, hogy tiltja-e a nevelési módot. A legtöbb állam ezt meg is tette, de a 19 államban sem mindenhol üthetik a gyerekeket.

Texasban például nem tiltott a testi fenyítés, de Houstonban városi hatáskörben fogadtak el tiltó szabályozást. Texasban pár éve megpróbálták elérni, hogy tiltsák a gyakorlatot, ami végül nem sikerült, ám a szülők egy nyilatkozattal megtilthatják, hogy gyereküket megüsse a tanár. Ennek ellenére itt kiemelkedően sok gyereket részesítenek testi büntetésben, ahogy a Business Insider táblázatából is látszik.

A fekete tanulóknak nagyobb esélyük van a verésre

Egy 2009-es Human Rights Watch-jelentés szerint a testi fenyítésként legtöbbször a gyerek hátsó felére csapnak egy erre rendszeresített eszközzel, de sok tanár kézzel üti meg a rendetlennek ítélt tanulót. A tanulmányban elég sokkoló fotókat is közölnek arról, milyen eszközökkel büntetnek.

Maga az iskolai testi fenyítés is felháborít sok jogvédőt, de mindezek tetejébe olyan felmérések születtek, melyekből egyértelmű, hogy a fekete tanulókat háromszor nagyobb eséllyel bünteti eképp.

Embertelen, megalázó és nagyon rossz hatással van a gyerekekre

Az Amerikai Pszichológusok Egyesülete, az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia és az Amerikai Orvosi Kamara egyértelműen a testi fenyítések ellen van. A Human Rights Watch szerint pedig embertelen, megalázó és káros gyakorlatról van szó.

Donald E. Greydanus gyermekorvos sokáig kutatta a testi fenyítés hatását, és arra jutott, hogy a gyakorlat negatívan befolyásolja a diákok teljesítményét - írja a The Atlantic. A fenyítés ráadásul azt tanítja a gyerekeknek, hogy az erőszak elfogadható megoldás, főként a gyengébbekkel, védtelenekkel és alárendeltekkel szemben.

Persze a szabályozás vagy annak hiánya sok esetben nem jelent semmit. Sok tanár már elvből nem alkalmaz ilyen büntetést, akkor sem, ha erre a törvények értelmében lehetősége lenne. Több államban, ahol pedig elvileg tilos megütnie a tanárnak a diákot, időről-időre kiderül, mégis megteszik egyesek.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.