Nem nyomoz a rendőrség a HaHa-fórumot megzavaró focidrukkerek ügyében
Megszüntette a nyomozást a Debreceni Rendőrkapitányság a február közepén a Romkert Kávézóban történt atrocitás...
Megszüntette a nyomozást a Debreceni Rendőrkapitányság a február közepén a Romkert Kávézóban történt atrocitás...
Eduline
Az egyetemi együttműködés lehetőségeiről, a tudományos és oktatási kapcsolatok elmélyítéséről írt alá...
MTI
Körülbelül egy középiskolányi diákkal, azaz hatszáz tanulóval van kevesebb a debreceni középfokú oktatási intézményekben, mint az ideális, így az ősszel "át kell nézni" az rendszer ezen szegmensét - közölte Somogyi Béla (Fidesz) alpolgármester hétfőn sajtótájékoztatón a városban.
Eduline
Szeptembertől megszűnhet az Eötvös Utcai Általános Iskola – az intézményben utoljára két évvel ezelőtt indult teljes létszámú első osztály, 2009-ben és 2010-ben már nem volt elég jelentkező. Az iskola sorsáról májusban dönt az önkormányzat.
Eduline
Néhány éven belül a debreceni Tóth Árpád Gimnázium diákjai is szerezhetnek nemzetközi érettségi bizonyítványt – írja a Cívishír.
Eduline
Négy százalékkal drágul jövőre a menza a debreceni általános- és középiskolákban - legalábbis ilyen mértékű áremelést javasol a közgyűlésnek az oktatási bizottság a rezsiköltségek és a nyersanyag árának emelkedése miatt.
Eduline
Pályázatot nyújt be Debrecen önkormányzata nyolc óvoda és két általános iskola napelemes kiserőművel való felszerelésére; a 193 millió forintos beruházást sikeres pályázat esetén jövőre valósítanák meg.
Eduline
Széles körben használható, multifunkciós egyetemi szolgáltató kártya fejlesztésére indított programot a Debreceni Egyetem Tudományegyetemi Karok centruma; a pilot-projekt létrehozására irányuló partnerségi megállapodást a DETEK, az egyetemi könyvtár, valamint a hallgatói önkormányzat vezetői csütörtökön írták alá a fejlesztést támogató vállalatokkal.
Eduline
Plágiumot követett el egy jelölt a doktori értekezésében, ezért a Debreceni Egyetem Doktori és Habilitációs Tanácsa (EDHT) az illető doktori fokozatának visszavonásáról döntött - értesült a Független Hírügynökség. Az érintettet 2004-ben avatták doktorrá, és bár a lopás gyanúja már akkor felmerült, mégis megkapta a jelölt a doktori címet.
Eduline
Keretmegállapodást kötött a Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centruma és az OTP Bank a két intézmény hosszú távú együttműködéséről - jelentette be Csányi Sándor elnök-vezérigazgató és Nagy János, a centrum elnöke kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Eduline
Szervezés alatt áll a Debreceni Labdarúgó Akadémia megalapítása a városi önkormányzat, a Debreceni Egyetem (DE) és a DVSC Futballszervező Zrt. részvételével - adta hírül kedden a debreceni futballklub hivatalos honlapja.
Eduline
Katonai és honvédelmi ismereteket építenek be az idei tanévtől néhány önkormányzati fenntartású általános iskola és középiskola tantervébe Debrecenben.
Eduline
Neves orvostudományi egyetemek dékánjai és neurológiai központjainak vezetői többoldalú nemzetközi együttműködési szerződést írtak alá szeptember 2-án a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumában (DE OEC). A megállapodás a debreceni intézmény, az izraeli Tel-Avivi Sourasky Orvostudományi Centrum, a román Iuliu Hatieganu Orvos- és Gyógyszerésztudományi Egyetem, a szerb Belgrádi Egyetem Orvostudományi Kara, valamint a budapesti Semmelweis Egyetem Orvostudományi Kara között jön létre.
Edupress
Világviszonylatban is egyedülálló online orvosi hírkövetővel bővítette Webicina.com portáljának szolgáltatásait augusztus 12-től Meskó Bertalan, a Debreceni Egyetem hatodéves orvostanhallgatója. A webes alkalmazás hiteles online tartalmak gyors feltérképezésével támogatja az orvosok munkáját és az e-páciensek böngészését. A Phd hallgató folytatja "online hittérítő" tevékenységét is, hiszen szeptemberben immár harmadik alkalommal indítja el a világ egyetlen weborvoslási kurzusát Debrecenben, melynek mintájára hamarosan amerikai és holland egyetemeken is oktathatják a netmedicinát.
Edupress
Jövő héten kezdődik a Campus fesztivál a debreceni Nagyerdőn, az erős zenei kínálat mellett sok jó programmal is készülnek a szervezők, nekünk persze a legkedvesebb a HVG sátra lesz, ahol beszélgetésekkel, blogger-találkozóval, internetkávézóval várják a megfáradt fesztiválozókat.
Eduline
Debrecen, Szeged és Pécs összefogása a gyógyszeripar versenyképességének növelésére.
Eduline
A hagyományteremtő jelleggel idén első alkalommal megrendezendő Debreceni Egyetem Napja több, a hazai felsőoktatást szorosan érintő kérdésre próbálja ráirányítani a figyelmet 2009. február 7-én.
Eduline
Nem is gondolnánk, hogy egy olyan sikeres művésznek, mint Hajdu Steve, milyen nehézségekkel kellett megküzdenie az iskolában. Az azóta már befutott színész még ma sem tud szabadulni nyomasztó emlékeitől, de szerencsére, a sanyarú gimnáziumi évek után bejutott a főiskolára, amely mindenért kárpótolta. Tanulmányairól és karrierjéről mesélt nekünk.
Eduline
Valencia régió küldöttsége január 26-án látogatott a Debreceni Egyetemre. A spanyol terület elsősorban agrárgazdasági projektjeinek megvalósításához keres külföldi partnereket, a debreceni intézmény számára pedig már konkrét javaslatokat fogalmazott meg, melyek többek között a megújuló energia, a vízgazdálkodás és az innováció témakörét érintik. A küldöttséget a Külső Kapcsolatok Igazgatósága és a Tudományegyetemi Karok munkatársai fogadták Turi Gábor igazgató és Mihálydeák Tamás elnökhelyettes vezetésével.
Edupress
2008. november 18-án átadták a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum kibővített II. számú Kollégiumát. A mintegy 937 millió forint összértékű beruházás PPP-konstrukcióban valósult meg az Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatásával. A felújításnak köszönhetően a kollégium jelenleg összesen 319 férőhelyet biztosít a hallgatók számára
Eduline