850 millió forinttal támogatta a debreceni önkormányzat a helyi nemzetközi iskolát
Az International School of Debrecen 2019-ben, körülbelül 4 milliárd forintnyi közpénzből épült a (főként) tehetős külföldi vendégmunkások gyerekeinek.
Az International School of Debrecen 2019-ben, körülbelül 4 milliárd forintnyi közpénzből épült a (főként) tehetős külföldi vendégmunkások gyerekeinek.
Ezer bérlakás megépítéséről döntött a debreceni önkormányzat, hogy ezzel is ösztönözze a fiatalok helyben maradását
Tornyos Kata
Igaz, a diákbérlet már most is többe kerül a megyeszékhelyen, mint a fővárosban.
Eduline
A várost is érintő ügyet túlságosan „aktuálpolitikainak” érezte ugyanis az intézmény vezetése. Pedig ugyanitt az egyik miniszter a szankciókról nyugodtan előadhatott.
Eduline
Hat debreceni gimnázium is részt vesz a pedagógusok január 23-án elindított sztrájkjában. Ők egy gyertyát, a "kitartás lángját" adják tovább egymásnak.
Eduline
A téli hónapokra egy másik iskolába költöztetnék át a Bethlen Gábor Közgazdasági Technikum diákjait. A Debreciner információi szerint a Bethlent az Irinyi János Technikummal "vonnák össze", az olvasók viszont úgy tudják, hogy a tanulók októbertől a Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikum épületébe járnának, délelőtti/délutáni turnusban.
Az összes debreceni érettségiző ingyen léphet be a város strandjára június 30-án.
Eduline
A Természettudományi és Technológiai Kar Kémia Épületének egyik laboratóriumában történt baleset.
Eduline
Budapesten egyre több nemzetközi gimnázium működik, ahonnan egyenes út vezet a külföldi egyetemekre.
Bezzeg Hanna
Egyelőre nem az egész egyetemen, csak néhány karon szigorítanak a járványügyi szabályokon.
Eduline
A szeptemberi iskolakezdés sosem kíméli a családok pénztárcáját. Szerencsére most is rengeteg önkormányzat hirdet támogatást, hogy ne okozzon gondot a nagybevásárlás.
Bezzeg Hanna
Pedig az önkormányzat évente százmilliókkal támogatja a Debreceni Nemzetközi Iskolát, amiből akár az összes tanuló egyéves tandíját is ki lehetne fizetni.
Eduline
Nagyjából 100-an kezdik majd a 2020/2021-es tanévet a Debreceni Nemzetközi Iskolában. A magániskolában idén az óvodai és az első-második osztályt összesen 66 gyerek zárta, most augusztusig viszont ennél is kevesebben jelentkeztek, ugyanis a tandíj nagyon magas, ösztöndíjat pedig szinte lehetetlen elnyerni.
Eduline
A város polgármestere még májusban, az érettségik előtt hívta meg a végzősöket egy közös fürdőzésre.
Eduline
Az önkormányzat ezzel kárpótolja a fiatalokat az elmaradt ballagások miatt.
MTI
A világ vezető mérnökképző egyeteme, a Massachusetts Institute of Technology (MIT) nyit kutatási központot Magyarországon.
Eduline
Debrecenben minden általános és középiskolás diák szűrővizsgálatokon vesz majd részt - elsőtől a tizenkettedik évfolyamig, kétévente.
Eduline
Ilyen ballagási menetet biztosan nem láttatok még. Így néz ki, amikor több mint száz diák traktorral ballag el Debrecenben.
Eduline/MTI
Nem volt nehéz észrevenni ezt a helyesírási hibát, amit Debrecenben találtak: háromméteres betűkkel díszelgett az aszfalton.
Eduline
Még mindig Magyarország legszebb egyetemvárosát keressük, a péntek 7 órai állás szerint egyelőre Szeged vezet.
Eduline