Napenergiával működtetnének óvodákat és iskolákat Debrecenben

Pályázatot nyújt be Debrecen önkormányzata nyolc óvoda és két általános iskola napelemes kiserőművel való felszerelésére; a 193 millió forintos beruházást sikeres pályázat esetén jövőre valósítanák meg.

  • Eduline
 Varga László városfejlesztési főosztályvezető javaslattervezete szerint a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretében nyerhető el a projektre mintegy 115 millió forintnyi EU forrás. A nyolc önkormányzati fenntartású óvoda és két általános iskola energiaellátását tetőre szerelt napelemekkel oldanák meg. A fejlesztés egyben kísérleti jellegű is, hiszen az érintett tíz kisebb energiafogyasztású (évente 50 kWh alatti) intézménynél nyert tapasztalatokból kiindulva később a többi önkormányzati intézmény esetleges napenergia-alapú működtetését is meg lehet tervezni.

A beruházással az önkormányzat célja a költségcsökkentés mellett a megújulóenergia-ellátás, és ezen keresztül a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése. A napelemes kiserőművek tervezésekor az volt a cél, hogy az általuk termelt villamos energia fedezni tudja az adott intézmény teljes fogyasztását. A rendszer költségeinek megtérülését hét évre becsüli az önkormányzat.

A debreceni önkormányzat környezetvédelmi bizottsága keddi ülésén egyhangúlag támogatta a fejlesztésről szóló határozati javaslatot, amelyet a városi közgyűlés csütörtöki ülésén fogadhatnak el.

mti

 

 

Hozzászólások

A sötét anyagot is kutatta az új felsőoktatási államtitkár: mit kell tudni Katz Sándorról?

Lannert Judit bejelentette, hogy Katz Sándor lesz az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium felsőoktatásért felelős államtitkára. A nemzetközileg ismert elméleti részecskefizikus az Magyar Tudományos Akadémia egyik legfiatalabban megválasztott tagja, kutatásai során pedig a sötét anyaghoz kapcsolódó elméleti kérdésekkel és a kvark-gluon plazma vizsgálatával is foglalkozott.

Mozgáskorlátozott embereknek fejlesztett videójáték-kontrollert egy magyar diák – fődíjat nyert vele egy rangos amerikai versenyen

Sokan természetesnek veszik, hogy egy videójáték elindításához csak kézbe kell venni a kontrollert. Mozgáskorlátozott emberek milliói számára azonban ez sokszor egyáltalán nem magától értetődő. Ezen változtatna Vida Ákos, aki olyan speciális, kontrollerre csatlakoztatható eszközt fejlesztett, amellyel akár egy kézzel vagy fejmozgással is lehet játszani. Találmányával az egyik legrangosabb amerikai innovációs versenyen is elindult, ahol végül a 15 ezer dolláros fődíjat is elnyerte.