Megállapodást írt alá az OTP és a Debreceni Egyetem

Keretmegállapodást kötött a Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centruma és az OTP Bank a két intézmény hosszú távú együttműködéséről - jelentette be Csányi Sándor elnök-vezérigazgató és Nagy János, a centrum elnöke kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

  • Eduline

Az OTP Bank tájékoztatása szerint a keretmegállapodás lehetőséget nyújt a két intézmény között a kölcsönösen elfogadott együttműködési irányok rögzítésére, amelyek alapján a későbbiekben konkrét megállapodásokat készítenek elő.

A keretmegállapodás rögzíti, hogy a két fél együttműködik agrár kutatás-fejlesztési projektek keretében végzett kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységekben, elősegítik új tudományos eredmények gyakorlati alkalmazását. Az OTP Bank támogatja a centrum karain folyó szakképzést, az agrártudományok ápolását, az agrárgazdasági területfejlesztési és környezetvédelmi kutatások eredményeinek megismertetését.

Csányi Sándor elmondta, arról nem tudnak beszámolni, hogy az együttműködés a bank számára milyen anyagi kiadást jelent majd, hiszen ez egy keretmegállapodás.

mti

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.