Nemzetközi orvostudományi együttműködést írtak alá Debrecenben

Neves orvostudományi egyetemek dékánjai és neurológiai központjainak vezetői többoldalú nemzetközi együttműködési szerződést írtak alá szeptember 2-án a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumában (DE OEC). A megállapodás a debreceni intézmény, az izraeli Tel-Avivi Sourasky Orvostudományi Centrum, a román Iuliu Hatieganu Orvos- és Gyógyszerésztudományi Egyetem, a szerb Belgrádi Egyetem Orvostudományi Kara, valamint a budapesti Semmelweis Egyetem Orvostudományi Kara között jön létre.

  • Edupress
A nemzetközi együttműködés elsődleges célja, hogy az intézmények a neurológiai szakterületen az oktatás és kutatás tekintetében közösen tevékenykedjenek, közösen dolgozzanak ki, készítsenek el és nyújtsanak be pályázati anyagokat a helyi, illetve uniós pályázatokra - tájékoztatott Dr. Csernoch László egyetemi tanár, a DE OEC Általános Orvostudományi Kar dékánja.

A szakemberek az együttműködés során közösen dolgozzák ki a tananyagokat és képzési programokat, csereprogramok szervezésével biztosítják a hallgatói és oktatói mobilitást, az együttműködés újabb lehetőségeit előkészítő látogatásokat szerveznek, együttműködnek közös oktatási, tudományos projektek kidolgozásában és alkalmazásában, valamint közös anyagokat készítenek európai uniós és nemzeti pályázatokhoz. Elsősorban a neurológia területére vonatkozik az együttműködés jelenleg, de a későbbiek során az orvostudomány egyéb területei is bevonhatók - hangsúlyozta Dr. Csiba László egyetemi tanár, a debreceni központ Neurológiai Klinikájának igazgatója.

Debreceni Egyetem/ edupress
Hozzászólások

„A havi 8 ezer forintos ösztöndíj aligha bír ösztönző erővel a hallgatóknak” – a HÖOK kutatása szerint minden második egyetemista dolgozni kényszerül

A hallgatók több mint fele dolgozik tanulmányai mellett, sokan pedig heti 20 óránál is többet – derül ki a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) friss, a hallgatók megélhetési helyzetét vizsgáló tanulmányából. A szervezet szerint a jelenlegi ösztöndíjrendszer már nem tud valódi anyagi biztonságot nyújtani az egyetemistáknak.

Pilz Olivér: „Olyan magas óraszámban dolgoznak a pedagógusok, hogy sokan belebetegszenek”

A leterhelt és betegeskedő tanárokat a kollégáik helyettesítik, évente akár 60-80 órát teljesen ingyen. Pilz Olivér szerint olyan magas óraszámban dolgoznak a pedagógusok, hogy sokan belebetegszenek a munkába. A Tanítanék Mozgalom alapítója az ATV-ben arról is beszélt: legalább tíz év kellhet ahhoz, hogy valóban javuljon a magyar oktatás helyzete.

Mozgáskorlátozott embereknek fejlesztett videójáték-kontrollert egy magyar diák – fődíjat nyert vele egy rangos amerikai versenyen

Sokan természetesnek veszik, hogy egy videójáték elindításához csak kézbe kell venni a kontrollert. Mozgáskorlátozott emberek milliói számára azonban ez sokszor egyáltalán nem magától értetődő. Ezen változtatna Vida Ákos, aki olyan speciális, kontrollerre csatlakoztatható eszközt fejlesztett, amellyel akár egy kézzel vagy fejmozgással is lehet játszani. Találmányával az egyik legrangosabb amerikai innovációs versenyen is elindult, ahol végül a 15 ezer dolláros fődíjat is elnyerte.

Bejelentette Lannert Judit a szakképzésért és felnőttkori tanulásért felelős államtitkárt

Lannert Judit Naderi Zsuzsannát kérte fel az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium a Szakképzésért és Felnőttkori Tanulásért Felelős Államtitkárság vezetésére. Az új államtitkár közel harminc éve dolgozik a szakmai oktatás és képzés területén, és a minisztérium szerint jelentős tapasztalattal rendelkezik az oktatás, a gazdaság és az intézményvezetés terén is.