"Kizárólag az Apple alkalmazás-áruházának engedélyezési eljárása a felelős" - továbbra sem működik a szülői KRÉTA az Iphone készülékeken
Közleményt adott ki a Klebelsberg Központ.
15 napja nem működik a szülői KRÉTA alkalmazás iOS készülékeken
A telefont az ügyfélszolgálat nem veszi fel, az elektronikus megkeresésünkre válaszul ugyanazt küldték el, amit napokkal ezelőtt a szülők is megkaptak egy körüzenetben. Több mint két hete nem működik a Szülői KRÉTA egyes mobilkészülékeken, a helyreállásának időpontjáról pedig semmit sem tudni.
Napok óta gondok vannak a szülői KRÉTA mobilapplikációjával
Nem férnek hozzá a gyerekeik házi feladatához és órarendjéhez sem.
Szülői Hang: a gimnáziumi férőhelyek radikális csökkentését tervezi a kormány?
A KRÉTA rendszerén kiküldött szülői kérdőívek kapcsán a szervezet azt kérdezte a belügyminisztertől, hogy milyen szempontok alapján szeretnék rangsorolni az iskolákat és mi lesz a lista végén lévő intézmények sorsa.
Tigrismaszk az iskolában és húsklopfolás kémián - furcsa beírások, intők a KRÉTA-ból
Bárkivel előfordulhat, hogy például elfelejti a rágóját kivenni tesi előtt vagy otthon hagyja az iskolatáskáját, amiért beírás jár, de találtunk pár extrém esetet is.
Nagy a káosz: így működik az új igazolási rendszer az óvodákban és az iskolákban
Már a betegség első napján el kell menni az orvoshoz? Mi a dolga az igazolással a szülőnek? Megnéztük, hogyan is működik a gyakorlatban a hiányzások igazolása az új rendszerben.
Szeptembertől kötelező az oviKRÉTA, de még mindig rengeteg a kérdőjel
Szeptember elsejével az óvodák számára kötelezővé vált az oviKRÉTA rendszer használata, ami komoly változást hoz az óvodai adminisztrációban. Az új rendszer számos kérdést és aggodalmat vetett fel az óvodai dolgozók körében. Erről számolt be lapunknak Vékony Tamásné, a A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) Óvodai Tagozatának elnöke is.
Középiskolai felvételi: ezeket érdemes tudni a beiratkozásról
Mikor lesz a beiratkozás, milyen dokumentumokat kell vinni, és hogyan lehet jelentősen meggyorsítani az ügyintézést? Válaszolunk.
Fogalmazást kell írnia a történtekről a KRÉTA fejlesztőjét feltörő hekkernek
Közel másfél év után lezárult a nyomozás a hekkertámadás ügyében.
Kiszivárogtak KRÉTA-s adatok, akár a diákok lakcímei, bankszámlaszámai is kikerülhettek a Dark Webre
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vizsgálatot indított az iskolai rendszert üzemeltető cég ellen.
Kiszivárogtak KRÉTA-s felhasználónevek és jelszavak
Jelszócserét javasolnak az érintetteknek.
A KRÉTÁ-ban üzente meg Orbán Viktor, hogy ingyenesen utazhatnak a gyerekek
A miniszterelnök is beszámolt a változásokról.
Elindult az általános iskolások online beiratkozása
Meggyorsíthatja a személyes ügyintézést.
110 millió forint bírságot kapott a KRÉTA fejlesztője, megelőzhetőek lettek volna a kibertámadások
Több mint húszezer ember személyes adatai egészen biztosan illetéktelen kezekbe kerültek.
Orbán Viktor a KRÉTÁ-ban üzent az ingyen laptopot kapó diákok szüleinek
A digitális eszközök szükségességéről írt.
A Belügyminisztérium javítana az oktatás minőségén, ezért kérdőívet küldenek a szülőknek, tanároknak
Ez az ötödik alkalom, amikor a szülők és a pedagógusok online fejthetik ki véleményüket az oktatásról, sőt javaslatokat is tehetnek.
A KRÉTA meghamisításával leplezik a tanárhiányt egy szigetszentmiklósi iskolában
Vannak diákok, akiknek egy másik intézménybe kell átjárni a fakultációs órájukra.