Magyar Waldorf Szövetség: aggályosak a köznevelési törvény tervezett változtatásai
A következő időszakban folyamatosan egyeztetni fognak az oktatási államtitkársággal, hogy olyan megoldást találjanak, amely mindkét fél számára elfogadható, és garantálja a Waldorf-működést - közölte a Magyar Waldorf Szövetség.
Rétvári Bence: sok problémás gyerektől megválnak az iskolák, ezért is kell változtatni a törvényen
Fel kell lépni a köznevelési törvény módosítása által az ellen, hogy a tanulási vagy magatartási nehézségekkel küzdő diákokat kiszorítsák a közoktatásból - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán hétfőn.
Megnyílt a pedagógusok portfóliófelülete: november végéig lehet feltölteni a dokumentumokat
Június 27-én megnyílt a 2020-as – pedagógus I. és pedagógus II. fokozatok – minősítési eljárásaihoz kapcsolódó portfóliófelület, valamint a mesterpedagógus és kutatótanár fokozatokhoz tartozó pályázati felület. A dokumentumok feltöltési határideje 2019. november 25. – közölte az Oktatási Hivatal (OH).
A hét hírei a nyelvi mérés eredményétől a felvételi sorrendmódosításáig
Nyilvánosságra hozták a tavalyi idegen nyelvi mérés eredményeit, dobogós helyezéseket szerzett a magyar csapat egy európai robotkupán, jóval több óvodapedagógusra lenne szükség - ezek voltak a hét hírei.
Szülői Hang: hátrányosan érinti az alternatív iskolákat az újabb módosítási javaslat
Hátrányosan érintik az alternatív iskolákat a köznevelési törvény módosító csomagjához benyújtott összegző módosító javaslat – olvasható a Szülői Hang közösség közleményében.
"Szűkülni fognak a lehetőségeink" - petíciót indítottak a köznevelési törvény módosítása ellen
"Ez megfosztana minket attól a lehetőségtől, hogy kisebb gyermekünk óvodai nevelésükről mi döntsünk" - írják nyílt levelükben azok a szülők, akik a köznevelési törvény kötelező óvodával kapcsolatos módosítása ellen tiltakoznak.
Kedden szavazhatnak a köznevelési törvény módosító csomagjáról
Július 2-án, kedden tartják a zárószavazást a köznevelési törvény módosító csomagjáról a Parlament oldalán található napirendi javaslat szerint.
Dobogós helyezéseket szerzett a magyar csapat a hannoveri Európai Ifjúsági Robotkupán
Egy második és két harmadik helyezést szerzett a magyar csapat a németországi Hannoverben megrendezett Európai Ifjúsági Robotkupán.
Itt vannak a dátumok: ezeken a szombatokon kell jövőre dolgozni és suliba menni
A január 1-től érvényes rendelet szerint ezeken a szombatokon kell majd dolgozni, és suliba menni jövőre.
Magániskolák: szakmai szervezetek nélkül ne születhessen döntés a diákok státuszáról
Jelentős szakmai kérdéseket érint, mégsem volt róla társadalmi, szakmai egyeztetés – többek között ezt írja a köznevelési törvény módosító csomagjáról az Alternatív és Magániskolák Egyesülete.
Két férfit letartóztatott a rendőrség az angliai matekvizsga kérdéseinek kiszivárogtatása ügyében
A rendőrség letartóztatta és hétfőn őrizetbe vette azt a két férfit, akik kiszivárogtathatták az Edexcel matekvizsga-feladatokat – írja a BBC.
1200 hetedikest mentorálnak egyetemisták a következő tanévtől
Megnyílt a Tanítsunk Magyarországért program első nyári tábora Nyíregyházán, a kezdeményezés keretében a következő tanévtől mintegy 1200 hetedik osztályos kisdiákot mentorál majd több mint háromszáz egyetemi hallgató - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
Több száz iskolát kellett bezárni a légszennyezettség miatt Malajziában
Több mint 400 iskolát zártak be keddig a malahziai Johor tartományban, miután 75 diáknál jelentkeztek hányásos, nehéz légzéses tünetek.
Jövőre már az ügyfékaput is használhatják a szülők a beiratkozáshoz
A 2019/2020-as tanévben már az ügyfélkapun keresztül is el lehet majd intézni az iskolai beiratkozást – közölte a Klebelsberg Központ.
Megvan a nyelvi kompetenciamérés eredménye is: a budapesti iskolások jobban teljesítenek
Május 22-én írták az általános iskolák 6. és 8. osztályai a nyelvi kompetenciamérés feladatait. Évek óta látható tendencia, hogy sokkal jobb eredményeket érnek el a budapesti iskolások, mint a községi iskolákban tanulók.
Fontos infó diákoknak: független vizsgabizottság előtt is tehetnek javítóvizsgát
A tanuló joga, hogy független vizsgabizottság előtt tegyen javítóvizsgát – hívta fel a figyelmet az egyik szülői szervezet.
Önálló életpályamodellt alakíthatnak ki a szakképzésben dolgozó tanároknak
Önálló életpályamodellt kell kialakítani speciális foglalkoztatási és bérezési feltételekkel – idézi a szakképzési stratégiát a Magyar Hírlap.
Ezért sem lenne jó, ha eltörölnék a rugalmas iskolakezdést
Szakmailag kifogásolható az a törvénymódosító javaslat, amely megszüntetné a rugalmas iskolakezdést – írja a Népszava.
OECD: elöregedett a tanári szakma, de a magyar pedagógusok felkészültebbek az átlagnál
Nemzetközi összehasonlításban kevesebbet fegyelmeznek, sokat gyakoroltatnak és felkészültebbnek érzik magukat az átlagnál a magyar pedagógusok. A kiscsoportos és projektalapú feladatmegoldás ugyanakkor itthon még kevésbé jellemző - derül ki az OECD tanítási módszereket vizsgáló legújabb felméréséből, amelyet a hétfői Magyar Nemzet ismertet.
„Most már szinte lasszóval sem lehet óvodapedagógust fogni" - több százan hiányoznak a rendszerből
„Most már szinte lasszóval sem lehet óvodapedagógust fogni” – mondta az Eduline-nak Verba Attiláné, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) óvodapedagógiai tagozatának elnöke. Az egész pedagóguspályát érinti az elöregedés, becslések szerint öt éven belül az óvodapedagógusok egyharmada nyugdíjba megy vagy elhagyja a pályát, és nincs utánpótlás.