A 2024/2025-ös tanévben indult ingyenes jogosítványszerzés miatt több autósiskola is kénytelen volt árat emelni. Mivel idén még többen vehetnek részt a programban, az autósiskolák további bevételkiesésre készülnek, emiatt azonban az árak is újra emelkedhetnek.
Az előző tanévben indult el az úgynevezett ingyenes jogosítvány-projekt a közoktatásban, amelynek keretében a kormány térítésmentesen biztosította a B kategóriás jogosítvány megszerzéséhez szükséges elméleti képzést a végzős középiskolások számára. Ez azt jelentette, hogy a KRESZ- és az egészségügyi tanfolyam hivatalosan is a középiskolai oktatás részévé vált.
A gyakorlati oktatást ugyanakkor csak pilot program formájában indították el néhány kijelölt intézményben: a Honvédség tartotta az órákat, és a résztvevőknek 21 honvédségi szakoktatót és 30 autót biztosítottak a vezetési rutin megszerzéséhez. A kísérleti programhoz több szolnoki középiskola is csatlakozott.
Elindult, de döcögve: csúszó vizsgák, csalódott végzősök
A program bevezetése nem volt zökkenőmentes. Bár a tanfolyamokra már 2024 szeptembere óta lehetett jelentkezni a KRÉTA-rendszeren keresztül, a vizsgákat az intézmények többsége csak a második félévben kezdte el szervezni – annak ellenére, hogy az érintett diákok májusban érettségiztek és elballagtak.
"Ennek annyi" - végzősök tucatja eshetett el az ingyenes iskolai KRESZ-től, mert nem szervezett időben vizsgát az iskolájuk
Ennek következtében sokan hiába végezték el az iskolai képzést, nem tudtak vizsgázni a tanév során. Előfordult, hogy a diákok ezt megelégelve kiléptek az ingyenes rendszerből. Ilyenkor a tanulóknak újra el kell végezniük az elméleti tanfolyamot, immár autósiskolai keretek között, amiért fizetniük kell. Ez azonban a tapasztalatok szerint egyelőre nem számottevő jelenség, sokan inkább kivárnak, hogy ne veszítsék el az „ingyenességet”.
Mostantól a fiatalabbak is csatlakozhatnak
A tanév végén a kormány arról számolt be, hogy 5700 végzős középiskolás tette le sikeresen az ingyenes KRESZ- és egészségügyi tanfolyamot. A Magyar Közlönyben 2025 nyarán pedig megjelent a döntés, miszerint a 2025/2026-os tanév kezdetétől már nemcsak a végzős diákok, hanem a törvényben meghatározott életkor (16,5 év) betöltésével bármely középiskolás jelentkezhet az iskolai KRESZ vizsgára a KRÉTA rendszerén keresztül.
Már a jogsiszerzés bejelentése után egy hónappal kiderült, hogy a változás érezhető hatást gyakorol a piacra: több autósiskola árakat emelt, hogy pótolja az ingyenessé vált elméleti középiskolai oktatás miatt kieső bevételt. A gyakorlati óradíjak emelkedése azokat érintette hátrányosan, akik nem annál az autósiskolánál szerezték meg az elméleti képzést, ahol a vezetési órákat szerették volna folytatni.
Az autósiskolák helyzete
A program következtében az autósiskolák forgalma jelentősen csökkent. Az Autósiskolák Vezetőinek Országos Szervezetét (AVOSZ) arról kérdeztük, milyen hatással volt az elmúlt tanévben a program a szektorra, és mit várnak a további bővítéstől.
Kingl László, az AVOSZ elnöke elmondta:
„A KRESZ- és az elsősegély-tanfolyamra való jelentkezések száma mintegy 40 százalékkal csökkent az autósiskoláknál az ingyenes középiskolai oktatás miatt.”
Ez a visszaesés súlyos bevételkiesést okozott: miközben az állandó költségek – például a tanterem, az ügyfélfogadás, az iroda fenntartása, a rezsi és a járulékok – továbbra is megmaradtak, az autósiskolák egyik legfontosabb bevételi forrása elapadt.
Sok helyen próbálták áthidaló megoldásokkal pótolni a kiesést: például áthelyezési díjakkal, regisztrációs díjakkal vagy a gyakorlati óradíjak emelésével. Így viszont előfordulhat, hogy a tanuló vagy a családja nem jár jobban anyagilag, mintha az egész képzést a kiválasztott autósiskolánál végezte volna.
További csökkenés jöhet a tanulók számában
Az AVOSZ elnöke szerint a mostani tanévben a korhatár csökkentése miatt több tízezer középiskolás is kieshet az autósiskolák elméleti képzéséből, ami újabb jelentős bevételkiesést okozhat.
„Az autósiskolák is "gazdasági szervezetek", tehát a költségek megtérülésén túl profitért is dolgoznak. Az új ingyenes rendszer a családoknak segítséget nyújt, az autósiskoláknak pedig anyagi nehézséget generál. Azonban díjemelés remélhetőleg már nem fog túlzott mértékben történni az autósiskolák részéről, mert az így kialakult árak, óradíjak sok esetben már így is meghaladják azt a mértéket, amit a családok ki tudnak fizetni.”
- nyilatkozta az elnök, majd hozzátette, remélik, hogy az autósiskolák is kapnak a kormánytól segítséget a kialakult helyzet megoldására.
Az ingyenes jogosítványszerzés tehát sok diák számára tette elérhetőbbé a vezetést, de közben komoly piaci feszültségeket és bevételkiesést hozott az autósiskoláknak. A következő tanévben a rendszer bővítése miatt még több középiskolás csatlakozhat az állami programhoz, az autósiskoláknak pedig továbbra is alkalmazkodniuk kell az új helyzethez.
Az ingyenes jogosítványszerzés gyakorlati jövőjéről a Honvédelmi Minisztériumtól is kértünk tájékoztatást, ám cikkünk megjelenéséig nem érkezett válasz. Amint reagálnak, cikkünket frissítjük.