Rengeteg fiatal pedagógus hagyja ott a pályát

1

Száz jelentkezőből huszonhat marad a pedagóguspályán hosszabb távon – mondta Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke.

Forrás: Végel Dániel / HVG

A szakszervezeti vezető az Inforádiónak azt mondta, a kormány is jelentkezik olyan megoldásokkal, amelyekből kiderül, hogy érzékelik a tanárhiányt, a hivatalos kommunikációban azonban ugyanazok a felelős emberek mondják azt, hogy "minden rendben, harminc százalékkal többen jelentkeznek a tanárszakokra. Ez igaz is, csakhogy 100 jelentkezőből 26 marad a pályán hosszabb távon".

hirdetés
hirdetés

"Ezt a szakszervezetünk rém felelőtlen magatartásnak tartja, mert a tanárhiány itt dörömböl a küszöbön" - szögezte le Szűcs, aki szerint Budapestet, valamint a leghátrányosabb területeket érinti leginkább a tanárhiány.

Van egy kimutatott és elismert tanárhiány, amely több ezres nagyságrendű lehet, ha minden fenntartót figyelembe veszünk, hiszen az egyik legnagyobb fenntartónál is 1300 betöltetlen álláshelyről tudni - fogalmazott.

Még mindig nem lehet tudni, hány gyógypedagógus hiányzik az iskolákból

Nem kapott valódi választ írásbeli kérdésére Gurmai Zita MSZP-s képviselő, aki azt szerette volna megtudni, hány gyógypedagógus hiányzik az iskolákból.

hirdetés
hirdetés

Hozzászólások (1)

czibor33

--__Keressünk meztelen lányok egy környékedben itt : Skrci.Me/Lanyok

Új hozzászólás



hirdetés

Felsőoktatás hirdetés

Felnőttképzés hirdetés

hirdetés
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X