Váratlan akciókkal lepnék meg a kormányt a tanárok

Pukli István, a budapesti Teleki Blanka Gimnázium igazgatója a Civil Közoktatási Platform első ülése után ismertette a három munkacsoport működését. Lesz olyan csoport, mely az iskolák napi működési gondjainak megoldására dolgoz ki javaslatokat, míg egy másik a nyomásgyakorlás fenntartásán dolgozik majd. Emellett egy új országos pedagógus hálózat kiépítésébe kezdtek.

Pukli István a Civil Közoktatási Platform ülésén.
Pukli István a Civil Közoktatási Platform ülésén.
Forrás: MTI / Kovács Tamás

Felosztották a legfontosabb feladatköröket a tanárokat támogató csoportok és a szakszervezetek által létrehozott Civil Közoktatási Platform első ülésén. Pukli István a 444-nek azt mondta, hogy egy új köznevelési törvény kidolgozására alakítottak ki egy munkacsoportot, ez az egyetlen csoport, melytől nem várnak azonnali eredményt.

hirdetés
hirdetés

A másik két csoport már rövidtávú változások elérését tűzte ki célul. A közoktatásban tapasztalható, gyors krízisek megoldására koncentrál és azonnali követeléseket fogalmaznának meg, főként olyan területeken, ahol a Klik az iskolák napi szintű működését akadályozza. A harmadik csoport tüntetések szervezésével, a pedagógusok sztrájkjának előkészítésével, valamint váratlan akciókkal igyekeznének fenntartani a nyomásgyakorlást a politikai döntéshozókon - írja a portál.

Egyéb cikkein a témában
A Klik ellen tüntetnek a Teleki előtt, egy tanár kiosztotta a tankerületi vezetőt
A Klik nem nézi jó szemmel, ha órák maradnak el tüntetés miatt
Jön az újabb tüntetés, márciusban vonulnak ismét utcára a tiltakozó pedagógusok

Pukli ismertette - szerinte "idealista" - tervüket, miszerint a miskolci Herman Ottó Gimnázium vezetésével egy új pedagógus érdekképviseletet szeretnének létrehozni. "Mindent el kell érnünk, nincs hova hátrálni" - mondta a Teleki igazgatója, miszerint a 25+4 pontos követeléseik közül az összes maradéktalan megoldására törekednek.

(x)

A nyelvvizsga, ahol nem változnak a követelmények

Ősszel több nyelvvizsgarendszer is a hazai és a nemzetközi elvárásokhoz igazította feladatait. Létezik azonban olyan nyelvvizsga…  Tovább »

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



hirdetés

Idén érettségizel?

Iratkozz fel ÉRETTSÉGI-FELVÉTELI HÍRLEVELÜNKRE!

Iratkozz fel e-mail címeddel

vagy

Csatlakozz Facebookkal:

Szeretnék az eduline.hu-tól kereskedelmi célú tájékoztatókat kapni.

Már feliratkoztam »
Bezárás

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X