A Klik nem nézi jó szemmel, ha órák maradnak el tüntetés miatt

1

A Klik visszautasítja a zuglói Teleki Blanka Gimnázium igazgatójának vádjait. A szervezet közleménye szerint Pukli István igazgató tudatosan félrevezeti a közvéleményt, amikor azt sejteti, hogy a központ valamiféle nyomásgyakorlás miatt vizsgálja, maradtak-e el indokolatlanul órák február 3-án.

Forrás: MTI / Kovács Tamás

Magyarországon mindenkinek joga van a gyülekezéshez és véleménynyilvánításhoz, a zuglói iskola tanárai természetesen olyan demonstráción vesznek részt, amilyenen akarnak – írja a központ.

hirdetés
hirdetés

A Klik szerint politikai demonstrációkon való részvétel a gyermekek tanítását semmiben nem befolyásolhatja.

Pukli István azonban több fórumon is elmondta az elmúlt napokban, hogy a hetedik és a nyolcadik óra maradt el a február 3-i miskolci demonstráció miatt, a döntés meghozatalához pedig joga volt az igazgatónak.

Mi is írtunk arról, hogy a Klik levelet küldött a Teleki igazgatójának, amiben például a szülői értekezletek jegyzőkönyveit kérik (tehát valószínűleg nem csak az elmaradt órákat kérik számon). Pukli a tanárlázadás egyik vezéralakja lett az elmúlt hetekben, a múlt szombati tüntetésen is felszólalt.

Pénteken a Teleki elé szerveznek szolidaritási tüntetést civilek.

Hozzászólások (1)

Tass Gyula

A fidesz nyiltan és arcátlanúl alkalmazza a Rákosi módszereket.pld ez a KLIKK-es akció

Új hozzászólás



hirdetés

Idén érettségizel?

Iratkozz fel ÉRETTSÉGI-FELVÉTELI HÍRLEVELÜNKRE!

Iratkozz fel e-mail címeddel

vagy

Csatlakozz Facebookkal:

Szeretnék az eduline.hu-tól kereskedelmi célú tájékoztatókat kapni.

Már feliratkoztam »
Bezárás

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X