A PSZ reagált Maruzsa Zoltán nyilatkozatára
Az államtitkár csütörtökön adott interjút az InfoRádióban. A Pedagógusok Szakszervezete nyílt levélben reagált az elhangzottakra.
Az államtitkár csütörtökön adott interjút az InfoRádióban. A Pedagógusok Szakszervezete nyílt levélben reagált az elhangzottakra.
A Civil Közoktatási Platform (CKP) petíciót indított többek közt a NAT bevezetésének elhalasztása érdekében is. Szerintük a kialakult helyzetben a diákok, tanároknak, szülőknek egyaránt támogatásra van szükségük - ehhez pedig tehermentesíteni, segíteni kell őket.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) is reagált Maruzsa Zoltán oktatási államtitkár kijelentésére, valamint a koronavírus okozta helyzetre is megoldást kínál, amelynek fontos része lenne főként az új Nemzeti alaptanterv (NAT) elhalasztása.
Jocó bácsi, vagyis Balatoni József történelemtanár kifejtette, hogyan is telik most egy tanár napja az új digitális oktatás idején. A feladatok között meglehetősen nehezen lenne rés az új Nemzeti alaptanterv (NAT) előkészítésére.
A digitális munkarendre való átálláshoz elengedhetetlen az adminisztrációs feladatok csökkentése, a határidős feladatok – köztük a NAT és a szakképzési reform – elhalasztása - írja közleményében a Civil Közoktatási Platform (CKP).
"Még hogy 7, már 77, de lesz ez a szám nagyobb még" - megszületett a dal az új Nemzeti alaptantervről.
Hajnal Gabriella szerint az új Nemzeti alaptanterv továbbra is jó, korszerűbb és előremutatóbb, mint a korábbi. A Magyar Nemzetnek adott interjújában azt is elmondta: már nem fognak rajta változtatni.
A szervezők a központi március 15-ei ünnepség lefújása után döntöttek így.
Már 211 iskolában, összesen 65 különböző településen tiltakoznak az új Nemzeti alaptanterv (NAT) ellen.
Az irodalomtankönyv-család szerzője vállalja könyveinek szakmai hitelességét, és nem hagyja, hogy ettől rosszabb minőségű tankönyvek szülessenek. A NAT-ról és a kerettantervekről úgy nyilatkozott, csak tanári előadásra és passzív tanulói befogadásra épülő órák tömegét lehet velük elérni.
"Aki nekünk írt, azt minden esetben megválaszoltuk. Azt állítani, hogy nem volt egyeztetés, hazugság" - mondta ma megjelent interjújában Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár.
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) közleményt adott ki, amelyben a Nemzeti alaptanterv (NAT) és a hozzá kapcsolódó kerettantervek bevezetésének elhalasztását kéri.
A mostani diákokat el sem tudjuk képzelni okostelefon, okosóra, és más számítógépes kütyük nélkül. Többen már gyerekként profiként kezelnek egy programot, eszközt. Vajon hasznos-e ez a tudás, és szükséges-e oktatni?
A napokban megjelent 45 fős listára reagált az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Azt mondják, közel százötvenen dolgoztak a Nemzeti alaptanterven.
"Az iskola nem a gyermekek igényeit kielégítő intézmény, hanem az a feladata, hogy átörökítse a nemzeti kultúrát" - hangzott el Takaró Mihálytól egy interjúban. Szerinte így az "sem lehet kérdés, hogy Egri csillagok vagy Harry Potter".
Egy fizikatanár azt állítja, bár neve szerepel az alaptanterv előkészítőinek listáján, megjelenéséig nem is látta a dokumentumot, ugyanakkor több nevet is hiányol. Az Oktatási Hivatal szerint azonban a nyilvános lista teljes.
Továbbra is folyamatos az új Nemzeti alaptanterv (NAT) bevezetése elleni tiltakozás, a kialakult helyzetről még a BBC is beszámolt. De a magyarországi tanárok helyzete sem csak itthon ismert: az Európai Bizottság is vázolta a tanárhiányt és a bérezés körüli problémákat. A kéthetes külföldi nyelvtanfolyamokról is derültek újabb infók, ezzel együtt újabb kérdések is, valamint a koronavírus hazai, iskolai hatásáról is beszámoltunk: heti hírösszefoglalónkat olvashatjátok.
Tüntetést szerveznek az új NAT (Nemzeti alaptanterv) bevezetése ellen. Újabb iskola diákjai rakták ki a NO NAT feliratot, közben a tüntetés eseményéhez is már több ezren csatlakoztak.
Ma délután 16:00-tól lesz a Független Diákparlament által szervezett tiltakozás a Hősök terén..
Az egyházi iskolák is tiltakoznak az új NAT ellen.