Így tudtok egyszerűen letölteni Youtube-ról
Ha ti is folyton a Youtube-on hallgattok zenét tanulás mellett, ennek a trükknek hasznát vehetitek.
Ha ti is folyton a Youtube-on hallgattok zenét tanulás mellett, ennek a trükknek hasznát vehetitek.
Az első generációhoz tartozom, akiknek már a hétköznapjainak a része volt a világháló, mely holnap huszonöt éve, 1991. augusztus 6-án indult útjára Svájcból, mikor üzembe helyezték a világ első weboldalát.
A sötét középkor a történészek által eddig hivatalosan elfogadott 1492-vel ellentétben csak nemrég, valamikor a Nokia 3310-es piacra dobása és a WhattsApp teljes titkosítása között ért véget. Nem hiszitek? Akkor megmutatjuk, mennyire kegyetlen volt a világ az iskolásokkal 15 évvel ezelőtt. Négy rémtörténet a közelmúltból.
Tizenhárom éve indult el a Wikipédia online szabad enciklopédia magyar változata, amelynek jelenleg 1500 aktív szerkesztője van - mondta Szűts Zoltán médiakutató az M1-nek.
Két egyetemistát zsaroltak meg olyan módon, ami egyre gyakoribb, és az áldozatok életét teljesen tönkreteheti. Mindezt pár ezer dollárért.
A brit fiatalok a nap egy nagyon komoly részét már online töltik, de a videojátékokra alig szakítanak időt.
15 évvel ezelőtt épp ezen a napon indult el a Wikipedia, ami mára a világ egyik legfontosabb információforrása. Köszöntsétek a diákok legjobb barátját.
Ti is telefonnal fekszetek és keltek? Este lefekvés előtt még ránéztek, mi történt a világban, és reggel is ez az egyik első dolgotok? Pedig nagyon nem tesz jót.
Világháló, internetes szupersztráda, szörfölés – ezek a mára már elavult és kínos szavak még csak nem is léteztek, amikor megjelent a világ legeslegelső weboldala.
A legtöbb 19-29 éves fél attól, hogy mindennek, amit az interneten csinál, nyoma marad, és a tárolt információk az állami szervekhez kerülnek.
Kínában táborokba küldhetik a szülők gyereküket, ha internetfüggőséggel diagnosztizálják. Bizony, az ázsiai országban évek óta betegségként ismerik el, ha valaki sok időt tölt a gép előtt. Iskola és pszichológus helyett azonban katonai kiképzés és testi fenyítés jut a függőnek bélyegzett gyerekeknek.
Tanulni kéne a soron következő vizsgára, mégis 10 percenként ránéztek a telefonra, hogy írt-e valaki Facebookon, mit osztottak meg a haverok és mi történik a nagyvilágban? Tény, hogy a közösségi média képes elvonni a figyelmet a tanulástól, és komolyan ronthatja a tanulmányi eredményeket. Egy neurológus azonban segít abban, hogy kevésbé legyen rossz hatással a jegyekre az okostelefon.
Zene, képek, játékok, videók – ma már mindez elfér egyetlen okostelefonon, de volt idő, hogy fényképezővel fényképeztek, magnón hallgatták a zenét és az internet sem volt mindig mindenhonnan elérhető. Ti még használtátok ezeket, a ma már ritkaságnak számító tárgyakat? Mutatunk hat, korábban mindennapinak számító eszközt, amit a mai gyerekek talán már fel sem ismernek.
A 6-7 évesek zöme már rendszeres internethasználó, a 10-15 évesek kétharmada pedig már minden nap fellép a netre – mutatta ki egy új tanulmány.
Több, mint 200 köznevelési intézményben nincs központi internetszolgáltatás, ahol pedig van, sokszor arra sem elég a sávszélesség, hogy egy osztálynyi gyerek egyszerre használja a netet – írta a Népszabadság.
A jövő év végére minden magyarországi iskolában elérhető lesz a szupergyors internet - mondta Solymár Károly Balázs infokommunikációért felelős helyettes államtitkár a Networkshop 2015 Országos Informatikai Konferencián Sárospatakon kedden.
Vajon milyen lenne az internet, ha középiskola volna? Ezt mutatja be a videó.
Deutsch Tamás miniszterelnöki biztos szerint el kell érni és el tudják érni, hogy 2018 végére szélessávúinternet-eléréshez jusson minden magyarországi felsőoktatási épület, kollégium.
Azt tervezitek, hogy vállalkozásba fogtok? Merítsetek ötleteket az elmúlt évek sikersztorijaiból: ruha- és autókölcsönző, Dropbox, Tumblr és még sok más.