Nyelvtanulás Szabó Fruzsina

Furcsa ötlet, mégis foglalkoznak vele: mi lenne, ha két nyelv helyett egyet tanulnának a diákok?

Elolvasom

Mi lenne, ha a középiskolások kettő helyett egy idegen nyelvet tanulnának, és a második idegen nyelv óraszámát az első nyelv tanulására fordítanák? Más javaslatok mellett ezzel az ötlettel is foglalkozik az innovációs minisztérium. A nyelvtanárok nem rajonganak az ötletért, szerintük nem az óraszámokkal van baj.

Felnőttképzés Eduline

Kitették a szakképzési tanévnyitóról a felnőttképzőket, felháborodott a nyelviskolák egyesülete

Elolvasom

„Az európai uniós pénzeket pazarlóan, saját céljaira költő kormány a felnőttképzési, nyelvi képzési szakma javaslatait és tapasztalatait évek óta semmibe veszi” - írja csütörtöki közleményében a Nyelviskolák Szakmai Egyesülete, hozzátéve: egyértelmű, hogy a kormány a piaci alapon működő felnőttképzés visszaszorításán dolgozik.

Nyelvtanulás MTI

Egyre több diploma ragad benn az egyetemeken

Elolvasom

Tavaly 9354 diploma ragadt benn egyetemeken és főiskolákon azért, mert nem volt meg az átvételükhöz szükséges nyelvvizsga, ami növekedés az egy évvel korábbi 8500-hoz képest - írja a Magyar Idők csütörtöki számában az Oktatási Hivatal adatai alapján.

Nyelvtanulás MTI

Külföldi munkavállaláshoz nem elég az A2-es nyelvvizsga

Elolvasom

A Nyelviskolák Szakmai Egyesületének elnöke szerint alacsonyabb tudásszintű tanulók számára az A2-es szintű nyelvvizsga motivációt jelenthet a tanulásban, de a munkaerőpiacon az nem elegendő. Légrádi Tamást annak kapcsán kérdezte pénteken az MTI, hogy bevezetik az alapfok alatti úgynevezett belépő fokú, államilag elismert nyelvvizsgát.

Nyelvtanulás Eduline

Ingyenes próbanyelvvizsgákat tartanak a nyelviskolák

Elolvasom

Első alkalommal rendezi meg ma a Nyelvtudás napját a Nyelviskolák Szakmai Egyesülete, a rendezvénnyel az idegennyelv-ismeret és a nyelvtanulás fontosságára kívánják felhívni a szervezők a figyelmet. Ezen a napon országszerte 26 nyelviskola várja programokkal az érdeklődőket.

1 2