Több iskolában is akadozott a rendszer a digitális országos kompetenciamérésen
Ma kezdődtek a digitális kompetenciamérések, de több iskolában is gond volt a rendszerrel. Volt olyan iskola, ahol a mateknál a feladatok sem töltődtek be.
Ma kezdődtek a digitális kompetenciamérések, de több iskolában is gond volt a rendszerrel. Volt olyan iskola, ahol a mateknál a feladatok sem töltődtek be.
A tizenegyedikesek és a hetedikesek digitális országos kompetenciamérését március 4-e és március 22-e között végzik az iskolákban.
Századik, hetvenedik vagy huszonötödik vagy a sorban? Ezt jelenti a felvételi jegyzék.
Március 4-én kezdődnek a szóbelik azokban a középiskolákban, ahol ez a felvételi eljárás része.
Lise Meitner neve sokak számára ismeretlen, pedig annak idején ő volt az, aki nélkül nem írhatták volna le a világon elsőként a maghasadás elméletét. Az ezért járó Nobel-díjat kollégája és barátja, Otto Hahn vehette át. A maghasadás felfedezése körül azóta is vita dúl, sokak szerint a díj elmaradása a Nobel-bizottság részéről a kirívó rasszizmus és szexizmus egyik legrosszabb példája.
Összegyűjtöttük, hogy több budapesti hatosztályos gimnáziumban hány pont kellett ahhoz, hogy a hatodikost behívják a szóbelire.
Összegyűjtöttük, milyen segédeszközöket használhattok a középszintű magyarérettségin.
Bár 2024-ben változik a matekérettségi, gyakorlásképpen érdemes átnéznetek, kitöltenetek a korábbi évek feladatsorait. Mutatjuk, hol érhetitek el a feladatlapokat.
Rétvári Bence a szülői szervezetek vezetőivel egyeztetett a Belügyminisztériumban, amelynek keretében az évközi iskolai szünetek átalakításáról is szó esett.
A 63 éves férfi Szigetszentmiklóson márkás italokkal, cigarettával és ajándékokkal próbálta magához csábítani a tizenéves fiúkat Szigetszentmiklóson. A férfi korábban már követett el hasonló bűncselekményt.
A legrosszabbul kereső tanársegédek és tanárok fizetése átlagosan 42 százalékkal emelkedik a Szegedi Tudományegyetemen, így már annyit keresnek, mint egy középiskolai tanár.
2024-ben nemcsak a felvételi pontszámítás, hanem a 2020-as nat miatt az érettségi is változik. Mutatjuk, hol találjátok a mintafeladatsorokat.
Közösségi oldalakon jelentek meg megtévesztő hirdetések a Debreceni Egyetem nevével, amelyek egy online tanfolyamon való részvételért cserébe ingyen laptopot és bizonyítványt ígértek a jelentkezőknek.
Ha nincsen túl sok szabadságotok, akkor érdemes a hosszú hétvégékhez igazítani, hogy nyerjetek egy-két plusz pihenőnapot.
3 és fél milliárd forintos juttatást kapott a kormánytól a Közép-európai Oktatási Alapítvány, hogy az egykori Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) helyén fizetős elitiskolát indítson. Elvileg 2023-ban szerették volna megnyitni a gimnáziumot, de még a jelenleg használhatatlan állapotban lévő, omladozó épület felújítása sem kezdődött el.
Az idei felvételi eljárásban mintegy 6 százalékponttal emelkedett az állami ösztöndíjas férőhelyek száma a Károli Gáspár Református Egyetemen.
Március 1-től a teljes árú havibérlet 8950 forint lesz, amit továbbra is elfogadnak a főváros egész területén a MÁV, a Volánbusz és HÉV járatain.
Van olyan budapesti kerület, ahol a bruttó átlagkereset közel felébe kerül egy átlagos albérlet, de vidéken is több városban 30 százalék körül mozog az arány.
A 2024-es májusi-júniusi érettségi lesz az első, ahol a diákok a megújult követelmények alapján vizsgáznak. Mutatjuk, hogyan változik a középszintű matekérettségi 2024-ben.
A 2024-es tavaszi óraátállítás március március 31-én (húsvétvasárnap) lesz. Ez azt jelenti, hogy hajnalban 2:00 órakor 3:00 órára kell előretekerni az órát, tehát ezen az éjszakán egy órával kevesebbet alszunk.