Középiskolai felvételi 2025: majdnem minden második középiskola kéri a központi írásbelit
Fontos, hogy csak december 2-ig jelentkezhettek a központi írásbelire.
Fontos, hogy csak december 2-ig jelentkezhettek a központi írásbelire.
Alsó hangon is mintegy bruttó 900 ezer forintos bért kap, aki ezeken a mesterszakokon végez.
A top10 legjobb két tanítási nyelvű gimnázium között 3 budapesti és 7 vidéki középiskola szerepel. Mutatjuk a listát, amit a HVG 2025-ös középiskolai rangsora alapján készítettünk el.
A diákok több mint fele naponta 6 kilónál nehezebb táskát cipel.
A gyereket súlyos égési sérülésekkel vitték kórházba.
A perhez 15 uniós ország csatlakozott.
A top5-be csak egyetlen informatikusi diploma került be.
Fogalmazás megadott szempontok alapján, szövegértés és szólások, közmondások – mutatjuk, milyen feladatokat, témaköröket kell tudnia a negyedikeseknek, a hatodikosoknak és a nyolcadikosoknak a központi írásbelin magyarból.
Mutatjuk a decemberi dátumot.
A kürtőskalács legendája egészen a 13. századig nyúlik vissza.
Az egyetem új rektora egy érdekes javaslattal állt elő.
Februártól nem ehetnek a diákok többek között diós tésztát, mogyorókrémes kenyeret, müzliszeletet vagy szezámmagos paníros rántott húst a menzán.
Az ADHD tüneteit enyhítő gyógyszer itthon hónapok óta hiánycikk.
Korábban indul iskolába és később ér haza, mint én a munkába, a Google segítségével kell érthetővé tenni számára a tananyagot, eddig sportolt, de ez most már nem fér bele. – ilyen és ehhez hasonló válaszokat kaptunk a szülőktől, amikor arra voltunk kíváncsiak, hogy mennyire leterheltek a magyar diákok.
A 2023-as ICILS mérésen a magyar nyolcadikosok átlagosan 505 pontot szereztek, míg a nemzetközi átlag csak 476 pont volt.
Bár a bértárgyalások még folynak, a kormány tervei szerint a pedagógusok fizetése januártól tovább emelkedne.
A kutatók, akadémiai dolgozók tartanak attól, hogy a "modellváltással" elesnek az uniós támogatásoktól.
Átlépte a 40 ezret a magyar egyetemeken tanuló külföldi hallgatók száma.