Középiskolai felvételi 2025: felvehetek új iskolát a listámra?
Fontos kérdésre válaszolunk.
Fontos kérdésre válaszolunk.
Megnézhetitek, hány pontot értek el a felvételin azok a diákok, akik az Apáczaiba mennének.
Mezőgazdasági mérnök, tanító cigány-roma szakirányon – csak néhány olyan nappali tagozatos állami ösztöndíjas alapszak a 821-ből, amit senki sem jelölt meg a 2025-ös egyetemi felvételin. Összesen pedig 365 olyan alap-és osztatlan képzés van, amit első helyre senki sem írt be, de többedik helyre igen, ennek mintegy 83 százaléka valamilyen pedagógusképzés.
A 8 osztályos tagozatra jelentkező diákok közül volt olyan, aki a felvételin a 200-ból 195 pontot szerzett.
A Deák Téri Evangélikus Gimnázium nyolcosztályos tagozatára jelentkezők közül volt olyan diák, aki a 200-ból 194 pontot szerzett. A négyosztályos tagozaton is sok 190 pont feletti eredmény született.
A KIM Facebook-posztban magyarázta meg, hogyan kaphatott olyan pedagógus József Attila-díjat, aki ellen a rendőrség nyomoz.
Nemcsak az adagokat csökkentették, hanem menza árát is emelték Miskolcon.
A 15 éves diákokat szövegértésből, matekból és természettudományból mérik.
Annak ellenére kapta meg a költő-irodalmár pedagógus kiemelkedő irodalmi tevékenységéért és példás életútjáért a József Attila-díjat, hogy a gimnáziumi molesztálási ügyében még nem zárult le a nyomozás.
Fontos kérdésre válaszolunk, ha a középiskolai felvételin sorrendmódosításon gondolkodtok.
A 2025-ös felvételi eljárásban mintegy kétezren jelölték meg első helyen a levelezői tanító alapképzést.
Valószínű, hogy a gyerekek az ételtől betegedtek meg.
Ha sokat voltál beteg, akkor felmerülhet benned a kérdés, hogy hány órányi hiányzás után kell osztályozó vizsgát tenned vagy esetleg évet ismételned..
Három magyar diák is érmet szerzett a rangos nemzetközi megmérettetésen.
A 10 év körüli fiúk még február végén a befagyott tavon játszottak, amikor beszakadt alattuk a jég.
Egyre többen jelentkeznek pedagógusképzésre, de az osztatlan tanári szakok továbbra sem népszerűek.
A szenátus az egyetem élére ügyvivő rektort nevezett ki, de ilyen pozíció a felsőoktatási törvényben nem szerepel. A helyzetet bonyolítja, hogy a MOME-nak több mint egy éve szabályosan kiválasztott rektorjelöltje is van.
Differenciált fejlesztés helyett állandó konfliktusok lehetnek nagycsoportban, ahol az óvodapedagógus kis túlzással a túlélésért fog küzdeni, ha elfogadják az óvodák átalakításáról szóló jogszabályt.
Március 21-ig minden középiskolának nyilvánosságra kell hoznia az ideiglenes felvételi jegyzékét.
Elmagyarázzuk, hogy van-e esélyetek, ha a lista 40. vagy csak 56. helyén álltok.