Nagy tavaszi kvíz: felismeritek a most nyíló virágok képeit?
Szoktatok kertészkedni? Tudjátok, milyen virágok vannak a képeken?
Szoktatok kertészkedni? Tudjátok, milyen virágok vannak a képeken?
70.alkalommal rendezik meg a magyar felsőoktatás legjelentősebb tudományos rendezvénysorozatát. A sajtótájékoztatón pedig egy új kezdeményezést is bejelentettek.
Az ideiglenes felvételi jegyzéket legkésőbb március 21-ig kell nyilvánosságra hoznia az iskoláknak. A végleges felvételi döntésről május 5-ig kell értesítenie az iskoláknak a hozzájuk jelentkezett tanulókat.
Szeptembertől mégsem kell másik iskolába járnia a diákoknak.
Tudjátok, hogy hány évesen halt meg József Attila, vagy azt, ki alapította a Nyugat című folyóiratot?
A pályázatban olyan toborzó cégek jelentkezését várja az egyetem, melyek külföldről hoznának hallgatókat az intézménynek.
Influenza, kéz- és lábtörés: bármi megtörténhet még az érettségi előtt. Mutatjuk, mik a hiányzásra vonatkozó szabályok.
Tiltakozó levelet írtak több, a Hegyvidéken működő állami fenntartású iskola igazgatói Kovács Gergely XII. kerületi polgármesternek a március 15-i megemlékezésre szervezett programjuk miatt.
Mutatjuk, melyek a legnépszerűbb műszaki képzések 2025-ben.
Ebből a kvízből kiderül, mennyire emlékeztek az általános iskolai tananyagra matematikából.
A tankerület egyoldalúan módosította a korábbi megállapodásokat, és az önkormányzat szerint jogszabályellenesen próbál további pénzügyi forrásokat elvonni Budaörstől.
Teszteljétek tudásotokat!
A szülők szerint a Karinthy Frigyes Gimnázium kirúgott tanárainak perében hamisan tanúskodott a tankerületi igazgató.
Az érettségi vizsga során a vizsgázók az írásbeli és a szóbeli vizsgarész során elért pontszámaikat összeadják, és így határozzák meg a teljes vizsga százalékos eredményét.
Az ideiglenes felvételi jegyzéket március 21-ig minden középiskolának nyilvánosságra kell hoznia.
Heteken át tartó, többkörös egyeztetések és mégis, a tanév szinte bármelyik pillanatában borulhat az egész. Utazó gyógypedagógussal beszélgettünk arról, mennyi bonyodalommal jár megszervezni a diákok fejlesztéseit.
Ti ismeritek ezeket a szavakat?
Listába szedtük, mely egyetemi szakok elindulását nem támogatta a Magyar Akkreditációs Bizottság, mégis meghirdették a képzéseket. Durván lecsökkentek az állami ösztöndíjas helyek az egyetemeken, a jelentkezők száma viszont rekordot döntött. Mutatjuk a hét legfontosabb történéseit.
Mennyire ismeritek Magyarország határátkelőhelyeit?
„Útban a Didimos-Dimorphos kettős aszteroida felé, az ESA űrszondája készített néhány jó képet a vörös bolygóról és egyik holdjáról.”