Így tudjátok kiváltani a nyelvvizsga-bizonyítványotokat az érettségivel
Egy sikeres emelt szintű nyelvi érettségi után már nem kell azon gondolkodnotok, hogy mikor menjetek nyelvvizsgázni.
Egy sikeres emelt szintű nyelvi érettségi után már nem kell azon gondolkodnotok, hogy mikor menjetek nyelvvizsgázni.
A tábla november óta lehetett fent, amelyen két elírás is szerepelt.
Ebben a hónapban a középfokú felvételiben résztvevő diákoknak lesz a legtöbb feladata, de más fontos időpontot is tartogat még a tavasz első hónapja. Összeszedtük a legfontosabb márciusi dátumokat.
Összegyűjtöttünk mindent, amit a megváltozott matekérettségiről tudni kell. Magas pontszám kellett a szóbelihez a legjobb középiskolákban. A fiatal pályakezdőknek sem könnyű, ha munkát kell keresniük. Azt is megtudtuk, milyen vakvezetőkutyával az egyetemen – mutatjuk a hét legfontosabb történéseit.
Az érettségi vizsgák teljesítéséről minden vizsgázó kap egy dokumentumot, ez azonban nem csak a bizonyítvány lehet. Mutatjuk, hogy mik járhatnak még a sikeres vizsgáért.
Mennyire ismeritek a görög mitológia isteneit? Most letesztelhetitek a tudásotokat.
A hatalmas adomány az iskola szerint az egyik legnagyobb, amelyet valaha felsőoktatási intézmény kapott az Egyesült Államokban.
2023-hoz képest idén a győri egyetemen 1445 fővel többen kaphatnak állami ösztöndíjas helyet.
Egy diákkal történt baleset után úgy érezték, hogy több ismerettel kell rendelkezniük az életmentésben, példaértékűen cselekedtek.
Tesztünkben olyan kérdéseket gyűjtöttünk össze, amikre álmotokból felkeltve is tudnotok kell válaszolni, ha most fogtok érettségizni.
Ha a középiskolában már nem lehet, akkor az egyetemen fognak művészettörténetet oktatni a gimnazistáknak.
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) közleményében fejezte ki véleményét az egyes egyetemek által kiszabott intézményi pontokkal kapcsolatban.
Tanár úr kérem, A Pál utcai fiúk, Szindbád. Felismeritek, hogy melyik kötelező olvasmányból idéztük az első mondatot?
A felsőoktatási felvételi során a legtöbb képzésnél általában nem tartanak felvételi vizsgákat. Egyes szakokon azonban nem a középiskolai vagy az érettségi eredmények számítanak. Van, ahol a gyakorlati vizsga eredményén múlik a sikeres felvételi.
Kitaláljátok, hogy melyik szavak hiányoznak a népdalokból?
Nem kell komoly fejszámolásokat végeznetek ahhoz, hogy megtudjátok még meddig tudtok ingyenesen tanulni az egyetemen. Mutatjuk, hogy hol tudjátok megnézni.
Sokkal nagyobb eséllyel esnek ki az oktatásból azok a diákok, akik mentális egészségügyi problémákkal küzdenek, mint társaik.
Március 4 és 8 között tartják a PÉNZ7 témahetét, amelynek programsorozata a pénzügyi tudatosság mellett a vállalkozói kompetenciafejlesztés és a vállalkozói alapismeretek élményalapú bemutatásáról szól.
Cserébe viszont egy-egy héttel meghosszabbítanák az őszi- és a téli szünetet.
Kicsivel több mint egy hónapig érvényesek még az őszi félévre szóló matricák. Minél előbb érdemes újat kérni, hogy elkerüljétek az órákig tartó sorban állást.