Lediplomázott az ország legidősebb nappali tagozatos egyetemistája

A 71 éves színész kulturális antropológiából tett sikeres államvizsgát.

Szegedi Dezső, a Jászai Mari-díjas magyar színész és rendező május végén sikeres államvizsgát tett, amellyel az ország legidősebb frissdiplomásává vált. Az RTL Híradónak mesélt arról, milyen érzés volt az ő korában a felsőoktatásban tanulni.

Beszámolójából kiderült, hogy volt, amikor éjszaka kettőig írt beadandót munka mellett, ez azonban szerinte „benne van a pakliban.”

Szegedi a Miskolci Egyetemen végezte tanulmányait, amelyre 68 éves korában jutott be, amit két év felkészülés előzött meg. Két tantárgyból is emelt szinten kellett érettségiznie ahhoz, hogy bekerüljön az intézménybe.

Az első napján az egyetemen kora miatt sokan tanárnak nézték.

„Mentem a folyosón végig, és fiatalok nézték, hogy ki ez az öreg, és következő: jónapot tanár úr, azt hitték, hogy tanár vagyok„

- nyilatkozta a színész a híradónak.

Szakdolgozatát Gordonról, egy ma már nem létező városrészről Miskolcon, írta, ahol régen a vendéglátóhelyek roma muzsikusai laktak. Nem mellesleg a színész is itt született 1953-ban. Kutatómunkájával pedig nemcsak emléket szeretetett volna állítani a miskolci roma muzsikosoknak, hanem meg szerette volna azt is mutatni a fiataloknak, hogy tanulni sohasem késő.

 

Hozzászólások

Új igazgatói pályázatot írnak ki a csömöri iskolában: egy szülő csuklószorításról és megalázó büntetésekről beszélt Bátovszky János kapcsán

Már a tanév második félévétől új vezetője lehet a Csömöri Mátyás Király Általános Iskolának. A Blikknek megszólalt egy szülő is, aki azt állítja, Bátovszky János igazgató korábban durván megszorította a lánya csuklóját. Egy másik gyerekkel pedig állítása szerint százszor íratta le büntetésből, hogy „nem szaladunk”.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu