Ezeket a fontos dátumokat jegyezzétek meg, ha idén felvételiztek

Összegyűjtöttük a legfontosabb dátumokat, amikre az következő hónapokban oda kell figyelnetek, ha egyetemre készültök.

Már az érettségi harmadik hetének a végén járunk, nemsokára mindenki túllesz az összes írásbeli vizsgáján, és már csak szóbelikre kell készülni. Az emelt szintű szóbeliket 2024-ben június 5-12. között , a középszintűeket pedig június 17. és július 3. között tartják.

Itt van minden eddigi érettségi nem hivatalos és hivatalos megoldása

 

A szóbelik mellett azoknak, aki idén jelentkeznek a felsőoktatásba, még jó pár másik dátumot is fejben kell tartaniuk a nyár végéig. Mutatjuk, miket írjatok fel a naptárba:

Június 9.: a felsőoktatási intézményektől eddig várható a felszólítás, ha az általuk kért dokumentumok hiányosak. A felhívást nekik kell kiküldeniük az intézményeknek, a dokumentumpótlást pedig minden esetben az abban meghatározott módon és határidőig kell teljesíteni.

Július 10.: eddig tart az ügyintézési időszak az E-felvételin. Legkésőbb eddig a napig tudjátok módosítani az adataitokat és a sorrendeteket, valamint benyújtani a még hiányzó dokumentumokat.

Július 16.: ha külföldi érettségivel vagy diplomával szeretnétek magyar egyetemre jelentkezni, akkor legkésőbb eddig tudjátok feltölteni a szükséges dokumentumokat a felsőoktatási felvételihez.

Július 24.: ezen a napon hirdetik ki az egyetemi felvételi ponthatárokat, tehát ekkor tudjátok meg, hogy felvételt nyertetek-e a kiválasztott egyetemre. Az eseményre valószínűleg idén is rendezvényekkel készülnek az ország több pontján, amelyekről mi is be fogunk számolni.

Augusztus 1.: eddig kell megkapnotok a besorolási döntésről szóló határozatot az E-felvételi rendszerében. Ez a dokumentum tartalmazza majd az elért pontszámaitokat és azt, hogy melyik egyetemre és milyen szakra nyertetek felvételt.

A felvételi döntéstől számított 15. napig lehetőségetek van, hogy megírjátok az álláspontotokat a pontszámítással kapcsolatban. A Hivatal minden jelzést megvizsgál, és amennyiben az indokolt, a besorolási döntést módosítja, amelyről értesítést is kaptok.

 

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.