Hangfelvétel készül mostantól a KRESZ-vizsgáról
A cél az, hogy kiszűrjék az esetleges csalásokat - írja szerdai számában a Magyar Nemzet.
A Legfelsőbb Bírósághoz fordul a szegregálással vádolt iskola
A Legfelsőbb Bírósághoz fordult az a kerepesi Széchenyi István Általános Iskola, melyet korábban az oktatási tárca, másodfokon pedig a Fővárosi Bíróság is elmarasztalt hátrányos helyzetű diákok szegregálása miatt - írja az Index. Az Oktatási Hivatal (OH) először kétszázezer forintos büntetést rótt az önkormányzatra, amiért több roma diákot egy osztályba különítettek el, majd további nyolcszázezer forintos büntetést az egyenlő bánásmód megsértése miatt határoztak meg.
Menesztették a Pedagógusok Szakszervezetének alelnökét
Megfosztották tisztségétől a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnökét, Pécsi Ágnest - döntött a szervezet XIX. kongresszusa február 20-án, szombaton. A szavazás pontos eredményét nem árulta el Galló Istvánné elnök, mivel a voksolás zárt volt, azt azonban megemlítette, hogy a PSZ történetében ilyen eset még nem fordult elő.
EU-s vita-csatára várnak középiskolásokat
Magyarország 2011-es európai uniós elnökségére való felkészülés jegyében háromnapos vitaversenyeket rendeznek diákoknak Debrecenben és Kecskeméten. Érdemes jelentkezni, mert az értékes nyeremények és izgalmas programok mellett a szervezők a versenyzőknek szállást, ellátást és utazási költségtérítést is biztosítanak.
Fertőz a droghasználat és a kialvatlanság
Először mutatták ki tudósok, hogy a rendszeres kialvatlanság és a kábítószer-fogyasztás úgy terjed a kamaszok között, mint egy ragály: a barátokon keresztül negyedíziglen is képes "fertőzni".
Szabálytalanságok a középiskolai felvételikkel kapcsolatban
Milyen szempontok alapján rangsorolhat az iskola a beiskolázásnál? Mikor hívhatják be a jelentkezőt szóbelizni és milyen adatokat kérhetnek ilyenkor tőle? Meddig kell mindenkit értesíteni a felvételi eljárás eredményéről? A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete néhány gyakran előforduló szabálytalanságra próbálja felhívni a figyelmet.
"Szüzességet fogadtam az apámnak"
Normális dolog-e az, ha egy 12 éves lány az apja kezét fogva arra esküszik fel, hogy házasságig nem fog szexuális életet élni? Amerikában a különböző szüzességi mozgalmak olyannyira népszerűek, hogy már komoly politikai, szociológiai vitákat korbácsolt az önkéntes szexmegvonás. Egy most megjelent tanulmány viszont állítja: a fogadalmat tevő fiatalok és "normális" társaik lényegében ugyanolyan életet élnek, tehát nem kell túl komolyan venni az ünnepélyes eskütételt
Nehéz volt az idei matek felvételi
Nehéz a matematikai felvételi vizsga, ami eldöntötte több mint hatvanezer középiskolába jelentkező sorsát - írja a Magyar Nemzet.
Egymillió forintos bírságot kell fizetnie a diszkrimináló iskolának
Egymillió forintos bírságot kell fizetnie a kerepesi általános iskolának hátrányos megkülönböztetés és a közoktatási törvény megsértése miatt - határozott az Oktatási Hivatal (OH). A másodfokon jogerős ítéletnek megfelelően harminc napon belül fizetnie kell az intézménynek, egy újabb vizsgálat során pedig azt ellenőrzik majd: megszűntették-e a szabálytalanságokat. Több szülő szerint a jogsértések folytatódnak - írja a Népszabadság.
Képek: újabb iskolai ámokfutás Németországban
Újabb ámokfutómerényletet követtek el csütörtökön Németországban. Az első hírek szerint ezúttal egy 23 éves támadó késsel rárontott a tanárokra egy ludwigshafeni szakképző iskolában.
Börtönleckék gyerekeknek Londonban
Börtönkóstolót kapnak iskolásgyerekek Londonban, hogy eleve elmenjen a kedvük a bűnözéstől, illetve sohase jöjjön meg hozzá.
Az Obama-lányoknak tilos a tévézés
Hétköznapokon nem nézhetnek tévét Barack Obama amerikai elnök lányai - derült ki egy interjúból, amelyet a politikus az Essence magazinnak adott.
Képek: gyerekek tüntetnek a gyerekmunka ellen
Indiai gyermekek, akiket megmentettek a rabszolgamunkától, tüntetésen vesznek részt Újdelhiben 2010. február 17-én, amikor a gyermekek iskoláztatása érdekében, a gyermekeket kizsákmányoló rabszolgamunka ellen tüntetnek. Az angol nyelvű tiltakozóplakátokon ez áll: "Azonnali hatállyal toborozzanak szakképzett tanárokat!"
Kikapcsolták az áramot egy gyermekotthonban
Egy koppánymonostori lakóotthon áram és fűtés nélkül maradt, mivel üzemeltetője, a Názáret Szociális Szolgáltató több százezer forintos tartozást halmozott fel, ezért az E.On kikapcsolta az áramot.
Körülzárták a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemet a katonai ügyészség nyomozói
Házkutatást tartanak a katonai ügyészség nyomozói a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen (ZMNE). A sikkasztási ügyben folytatott nyomozás során számítógépeket és iratokat foglaltak le az egyetem hivatalaiból.
Péntekig lehet jelentkezni a középiskolákba
Péntekig kell leadni a középiskolai jelentkezési lapokat az alapfokú oktatási intézményekben, a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete azt javasolja, hogy több iskolát és több tanulmányi területet jelöljenek meg a diákok és szüleik.
HÖOK: ha valakit pszichiátriai kezelésre küldenek, vonják be a fegyvertartási engedélyét
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke szerint be kellene vonni annak az embernek a fegyvertartási engedélyét, akit pszichiátriai kezelésre küldenek. Miskolczi Norbert erről annak kapcsán beszélt hétfőn, hogy a rendőrség a múlt héten elfogott egy ámokfutásra készülő budapesti egyetemistát.
Vámpírok az iskolában is
Stephenie Meyer Alkonyat-könyveinek akkora sikere van, hogy megint előjött az utoljára a Harry Potter könyvek kapcsán kirobbant vita, miszerint nem kéne-e valahogy aktualizálni az iskolai irodalomórákat és bevenni ezeket a sikerkönyveket a tananyagba. Néhány napja a brit The Times blogjában indult heves vita egy ismert amerikai oktatási szakértő írása nyomán arról, hogy mennyire tekinthető a modern Rómeó és Júliának a romantikus vámpír-történet.
Zöldségháború egy iskolai menzán
Zöldségháború robbant ki egy általános iskola ebédlőjében az Egyesült Államokban egy 13 éves diák és egy 55 esztendős konyhai alkalmazott között: annyira dühödten hajigálták egymást az étellel, hogy rendőrségi eljárás indult mindkettejük ellen.
Tiltólistán a Valentin-napi képeslapok
Betiltotta egy angol iskola a Valentin-napi képeslapokat, hogy megvédje diákjait az esetleges visszautasítás miatt keletkező "érzelmi traumától".