Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
A bíróság döntése alapján el kell távolítani egy imádság szövegét a Rhodes Island-i Cranston High School folyosójáról.
A bíróság döntése alapján el kell távolítani egy imádság szövegét a Rhodes Island-i Cranston High School folyosójáról. A keresztény fohász egy ateista diáknak szúrt szemet, aki beperelte a gimnáziumot – írja a Huffington Post.

Jessica Ahlquist szerint az iskola semmiféle módon nem „reklámozhatja” a kereszténységet, az ima sérti azokat a diákokat, akik nem vallásosak. Városi tisztviselők szerint azonban a bekeretezett ima történelmi jelentőségű lelet, amely az intézmény első napjaiból származik, és semmilyen vallási célt nem szolgál. Ehelyett arra ösztönzi a diákokat, hogy a legjobb tudásuk szerint teljesítsenek az iskolában.
A kerületi bíróság azonban helyt adott a diák panaszának, és elrendelte, hogy vegyék le a kifogásolt szöveget a gimnázium faláról.
Vitatott dokumentumok és jelképek
Nem ez az első ilyen eset. 2009-ben az Emberi Jogok Európai Bírósága elmarasztalta Olaszországot az osztálytermekben függő feszületek miatt. Az indoklás szerint ugyanis az iskolai kereszt sérti a szülők jogát ahhoz, hogy saját lelkiismeretük szerinti nevelést biztosítsanak a gyermeknek, másfelől sérti a gyermek vallásszabadsághoz fűződő jogát.
Szintén a feszület okozott gondot nemrég Ausztriában. Egy osztrák apa panaszt emelt amiatt, hogy az óvodai teremben, ahol a foglalkozásokat tartják a lányának és a többi gyereknek, egy kereszt függ a falon. Emellett azt is kifogásolta, hogy minden óvodásnak kivétel nélkül részt kell vennie az egyházi ünnepeken tartott rendezvényeken.
Kaliforniában nemrég egy matematikatanárt marasztaltak el amiatt, mert bibliai témájú képeket és feliratokat függesztett ki az osztálytermében. A bíróság döntése alapján a pedagógus szabadon hirdetheti vallási nézeteit, de csak az iskola falain kívül.
Virginiában is történt egy hasonló eset: ott a tízparancsolattal akadt probléma. Emberi jogokért harcoló aktivisták pert indítottak egy dél-virginiai iskola ellen, mert véleményük szerint az intézmény falára kiakasztott tízparancsolat sérti az állam és az egyház szétválasztásáról szóló alapelvet. Az iskolaszék korábban már eltávolította a tízparancsolatot a gimnázium folyosójáról. Időközben azonban megszavazták, hogy a bibliai szöveg – más fontos amerikai történelmi dokumentumokkal együtt – újra kikerüljön az intézmény falára. Hogy újra el kell-e távolítani a kőtáblák szövegét a falakról, egyelőre nem lehet tudni.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.