Visszautasította a Klik meghívását a váci gimnázium
A Váci Madách Imre Gimnázium tanári kara közleményben utasítja vissza a Klik kérését, hogy küldjön az állami ünnepségre 10 diákot és egy tanárt.
A Váci Madách Imre Gimnázium tanári kara közleményben utasítja vissza a Klik kérését, hogy küldjön az állami ünnepségre 10 diákot és egy tanárt.
Eduline
Házi feladat adásának a 16 óráig nyitva tartó általános iskolában nincs jogi alapja, mivel a tanuló az egész napos felkészítés során készül fel a következő tanítási napokra – írta közleményében a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete. Az új Nemzeti alaptanterv és a Köznevelési törvény már nem ismeri a házi feladat fogalmát.
Eduline
Április 30-ig jelentkezhetnek a tanárok a 2016-os minősítési eljárásra: mitől függ, hogy magasabb fizetési fokozatba léphetnek-e? Íme, a részletek.
Eduline
A fiatalok alapvető pénzügyi ismereteinek és vállalkozói kompetenciáinak fejlesztésére dolgoz ki tantervet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és az Emberi Erőforrások Minisztérium (EMMI) által vezetett munkacsoport, amely hamarosan az iskolai tananyag részévé válhat - közölte az NGM.
MTI
Az MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya honlapján jelentetett meg egy kemény hangvételű közleményt három, a közelmúltban megjelent, és a magyar nyelv rokonságáról állításokat megfogalmazó tankönyvről.
Eduline
Egy nemzetközi összehasonlítás szerint a magyar diákok jóval több időt töltenek házi feladat írásával, mint külföldi társaik többsége. A tanulók rendszeres kötelező feladatai akár heti 38-40 órára is rúghatnak. Sok iskolában az ebédeltetésre sincs elég idő, van, ahol a gyerekek délután fél négykor jutnak leghamarabb ételhez – írta a Magyar Nemzet.
Eduline
Az egészséges életmódra nevelés és a sport népszerűsítése a célja az új programnak, mely uniós támogatásból valósulhat meg az iskolákban.
MTI
Csökkenteni kell a tananyagot, időt hagyni arra, hogy a tanulók gyakorolhassanak és a pedagógusok megbecsülését is növelni kell Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke és Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke szerint is.
Eduline
A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete (MSZOE) szerint összeférhetetlen, hogy a szakképzési törvény a kamarákra bízta a tanulószerződéses gyakorlati képzőhelyek ellenőrzését és a szabálytalanságok szankcionálását.
MTI
A határon túli szakképzés fejlesztését is érintheti az intézményrendszer hazai reformja - írja hétfői számában a Magyar Nemzet a birtokába került szakképzési koncepcióra hivatkozva.
MTI
A hét bővelkedett eseményekben: megváltoztatták az érettségi szabályait, kompetenciateszthez kötnék a középiskolai felvételit, átalakítják a felsőoktatást és a pedagógusok is jelentkezhetnek a minősítési eljárásra.
Eduline
Az előző évben kapott diákigazolvány-matricák március 31-ig érvényesek, ezért a kedvezmények igénybevételéhez a diákoknak a hónap végéig be kell szerezniük az új matricákat.
Eduline
Bár a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) pénteken még azt nyilatkozta, sosem kérnének igazgatókat arra, hogy diákokat küldjenek állami ünnepségre, most a Magyarinfo.blog közzétett egy váci iskolaigazgatóknak címzett levelet, amiben 10-10 diákot várnak tőlük a március 15-i állami ünnepségre.
Eduline
Változott a szabályozás, az idei tanév második félévétől már nem csak a „rendes” tanórák minősülnek mulasztott órának, de a délután 4-ig „bent nem töltött” időt is beszámítják.
Eduline
Nem jogosultak a munkahely elvesztése után legfeljebb 90 napig járó álláskeresési járadék egyösszegű kifizetésére azok a munkavállalók, akik ugyanannál a munkáltatónál helyezkednek el, ahol a járadék megállapítását megelőzően utoljára dolgoztak. Ez elég komoly probléma lehet egy utcára kerülő, majd újra elhelyezkedő pedagógusnak, aki nem nagyon tud máshova menni dolgozni, mint a KLIK-hez - írta az atv.hu.
Eduline
A kormány több ponton módosította az érettségi vizsga szabályait tartalmazó kormányrendeletet. Az egyik változás értelmében a következő tanévtől írásbeli érettségire érkező diákoknak fél órával a vizsga előtt meg kell jelenniük a teremben.
MTI
Nem tolerálták jól a tanárok, hogy egy 11 éves diák A szürke 50 árnyalatának főszereplőjének, Christian Greynek öltözött.
Eduline
Harmincezer pedagógus vehet részt a 2016-os minősítési eljáráson, összeszedtük a legfontosabb dátumokat, amikre érdemes figyelni.
Eduline
A szakképzés tervezett átalakítása a kommunista munkaerő-tervezés gyakorlatára hasonlít leginkább, amely különböző érdekek mentén egyre többeket terel rossz képzésbe – véli az oktatáskutató, Mártonfi György. Nem igaz, hogy kevés a szakmunkás, a baj az, hogy a végzetteknek csak az egyötöde helyezkedik el a saját szakmájában – írja a hvg.hu.
Eduline
Vajon nem tudták a választ, vagy csak pimaszok voltak? Öt hibás, de vicces feladatmegoldás diákoktól.
Eduline