7 tudományos tény, amit tuti nem tanultál az iskolában

Tudtátok, hogy Albert Einstein szemeit egy széfben őrzik? És azt, hogy a varjak egy 7 éves gyerek szintjén állnak?

  • Eduline
Shutterstock

1. Albert Einstein szemei ma is valahol egy New York-i letétben vannak. Bár Einstein azt kérte, hogy hamvasszák el, a patológus tartósította az agyát, a szemeit pedig odaadta a tudós szemészének.

2. Abraham Lincoln fia, Robert 1864-ben leesett egy vonatperonról, Edwin Booth színész mentette meg. Alig egy évvel később az ő bátyja, John Wilkes Booth ölte meg Lincoln elnököt a Ford Színházban.

3. Egy 2008-as felmérés szerint a brit tinédzserek 58 százaléka meg van róla győződve, hogy Sherlock Holmes élt.

4. Viszont 20 százalékuk úgy gondolja, hogy Winston Churchill kitalált személyiség.

5. A varjú hihetetlenül okos állat, körülbelül egy 7 éves gyerek szintjén áll. Megoldanak egészen összetett kirakós feladatokat, eszközöket használnak, és nagyon jó a memóriájuk.

6. Az emberi agy állaga olyan, mint a tofué. Ugyanakkor azt is mondják, hogy hasonlít a zselatinra.

7. A gyapjas mamutok még nem haltak ki, amikor az egyiptomi piramisokat építették. Sőt, a szibériai Vrangel-szigeten élt egy törpe fajtájuk, ami csak az i.e. 1700-1500-as években halhatott ki.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.