Nyomoz a Klik a tanárok után, csendes tüntetést szerveznek a civilek

A szegedi Deák gimnázium elé vonulnak a civilek, akik a Tisztelet szalagjával szeretnék kifejezni szolidaritásukat és tiszteletüket a tanárok felé.

  • Eduline
pixabay.com

Szegeden a Deák Ferenc Gimnázium elé vonulnak a civilek vasárnap délután, hogy az iskola korlátjára a „Tisztelet szalagjait” kössék. Ezzel szeretnék szolidaritásukat és tiszteletüket kifejezni a pedagógusok felé - írta a délmagyar.hu.

Ez az iskola is csatlakozott a miskolci Herman Ottó Gimnázium nyílt leveléhez, melyben azonnali és radikális változásokat követelnek az oktatásügyben. A felhíváshoz most már több mint 8100-an csatlakoztak, szülők, tanárok, sőt, egész tantestületek is.

Szintén a Délmagyar írta meg, hogy a Klik már nyomoz a tanárok után. Horváthné Oláh Mária, a Csongrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Makói Tagintézményében dolgozó gyógypedagógus is aláírta a kezdeményezést a tanitanek.com oldalon. Mint az újságnak elmondta, pénteken ki volt kapcsolva a telefonja, ezért csak később vette észre, hogy a közvetlen főnöke már többször kereste. Mint kiderült, a főnökét a Kliktől keresték, tudni akarták, ki támogatja a mozgalmat és hogy vannak-e még mások is az intézményből. Oláh Mária szerint éppen ezért kell az összefogás, hiszen azok után, akik tantestületileg álltak az ügy mellé, nem nyomoz a Klik.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.