Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A Népszabadság interjút készített a Nemzeti Pedagógus Kar elnökével a hermanos tiltakozás apropójából. Az elnök elárulta, mely követelések megoldására van esély.
Horváth Péter szerint a tanfelügyelet átalakításában és a tananyag csökkentésében a megoldás küszöbére léptek.
E két tétel is szerepel a hermanosok – és már vagy 40 másik iskola - általi követelések között.
A tanári bérekről azonban nem sok jót tudott elmondani az elnök. „Ha őszinte akarok lenni, érdemi lépéseket sem tudtunk tenni, érdekeink érvényesítése ebben az alapvetően fontos kérdésben lényegében nem jutott előre” – mondta.
Horváth beszélt arról, hogy tudja, hogy az alacsony bérek miatt rossz a hangulat az iskolákban, így pedig nem lehet jól tanítani.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.