Közoktatás Eduline

Képek: ez az új trend, a címlap uralja a tablódivatot

Elolvasom

Idén is megrendezték a tablóversenyt a Facebookon, ahova szép számmal érkeznek a pályázatok. Nagyon úgy tűnik, a nagy Gatsby, a Keresztapa és a londoni életképek ihlették meg a legtöbb osztályt, valamint a tavalyi debreceni iskola tablójának mintájára sokan választották a címlapos megoldást is. Ezek közül szemezgettünk.

Közoktatás MTI

Szeptember 1-jére minden diák megkapja a könyveket

Elolvasom

Augusztus 3. és 25. között minden iskola megkapja a szükséges tankönyveket, amelyeket azután a tankönyvfelelősök szeptember 1-jéig átadnak a diákoknak, illetve a szülőknek - közölte Hegedüs István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) tankönyvellátásért felelős miniszteri biztosa.

Közoktatás Eduline

Indul az első, lányoknak szóló programozó bajnokság

Elolvasom

A Skool szervezi meg Magyarország első, kifejezetten lányoknak szóló játékfejlesztő versenyét. A Scratch Meccsre 12-16 éves, háromfős lánycsapatok jelentkezését várják, akik kipróbálhatják kreativitásukat, miközben a Scratch alkalmazásban együtt fejlesztenek saját interaktív játékot. A verseny fődíja egy londoni tanulmányút, aminek egyik fénypontja a Facebook londoni irodájának látogatása lesz.

Közoktatás Eduline

Több tanár jut az egyre kevesebb diákra

Elolvasom

Csaknem ötvenezerrel kevesebben vesznek részt a mostani tanévben nappali tagozatos oktatásban-nevelésben, mint tavaly, a diákok között ugyanakkor egyre több a sajátos nevelési igényű gyermek – derül ki a KSH legfrissebb oktatási jelentéséből.

Közoktatás Eduline

Megvan, mi lesz a Ságvári új neve

Elolvasom

A Szegedi Tudományegyetem rábólintott az Emmi döntésére, miszerint az egyetem általános iskoláját és gimnáziumát összevonják, és az iskola Ságvári Endre neve helyett ezentúl a Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskolája és Gimnáziuma elnevezést használja – írta az Index.