Fontos határidők jönnek novemberben, melyek a továbbtanulást is befolyásolják

Véget ér a keresztféléves felvételi és felpörög az élet a középiskolai felvételi eljárásban.

  • Eduline
AFP / Yurko Dyachyshyn

Az őszi szünetet követően karácsonyig nem lesz megállás, ezért érdemes kihasználni a még hátralévő időt. A tanulóknak jó hír, hogy a októberre szóló tanulóbérletek a szünet miatt még érvényesek november 7-ig, vagyis nem kell még újat venni, és utazhattok egyet a szünet utolsó napjaiban.

Folytatódik az őszi érettségi időszak, november 10-én már az emelt szintű tételekről kell számot adjanak a vizsgázók, a középszintű vizsgák november 21-én folytatódnak, mely 25-én be is fejeződik a több mint 8 ezer vizsgázó számára. Az idei őszi érettségiről itt találjátok a legfontosabb infókat.

A középiskolák is már nyilvánosságra hozták, hogy milyen képzéseket indítanak 2017 szeptemberében. November 7-én Megkezdődik a nyílt napok sorozata, érdemes elmennetek minden olyan intézménybe, ami számotokra érdekes lehet. Mivel ezek tanítási napokra esnek, így az alapfokú iskolák általában leigazolnak több nyílt napot is. Az idei középiskolai felvételiről itt találjátok a legfontosabb infókat.

A tanároknak is érdemes figyelni novemberben, ugyanis 25-én lejár ugyanis az e-portfólió feltöltési határideje azok számára, akik Pedagógus I. vagy Pedagógus II. fokozatot, valamint Mesterpedagógus vagy Kutatótanár fokozatot megcélzó minősítésben szeretnéntek részt venni.

A keresztféléves felvételi jelentkezés időszak is véget ér november 15-én, eddig kell feltölteni az E-felvételiben a legfontosabb dokumentumokat. A jelentkezés hitelesítésének határidejes november 23. A teendőkről minden fontos információt megtaláltok itt.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.