Tuskó, erőszakos osztálytársaid voltak? Három magyar iskolában leszámolnak velük
Három iskola próbálja ki a finn modellt, ami segít az iskolai erőszak visszaszorításában.
Három iskola próbálja ki a finn modellt, ami segít az iskolai erőszak visszaszorításában.
eduline/mti
A menekültekről szól a földrajzkönyv egyik fejezete.
Eduline
Hamarosan megkezdődik és jövő szeptemberig be is fejeződik Veresegyház első gimnáziumának építése, a kivitelezés költségeit fele-fele arányban az önkormányzat és a váci egyházmegye viseli - közölte a Pest megyei település polgármestere az MTI-vel.
eduline/mti
Minden középiskolásnak kötelező az érettségiig 50 óra közösségi szolgálatot teljesítenie, többen a menekülteknek segítettek.
Unyatyinszki György
Az amerikai tanár súlyos büntetés elé néz.
Eduline
Egy diák folyton késett, ezért remek ötlettel engesztelte ki a tanárt.
Eduline
Bangkok szegények lakta részén nem sok lehetőség van a biztonságos és egészséges személyiségfejlődésre. Ahol csak volt lehetőség, focipályát építettek, a gyerekek jövőjének szimbólumaként.
Eduline
Régészeket éppen nem kellett hívni Óbuda első középiskolájához: végre megtörtént a felújítás.
Eduline
Lelőtte saját apját, majd egy helyi általános iskolánál kezdett lövöldözni egy 14 éves amerikai fiú szerdán Dél-Karolinában, a támadó megsebesített két diákot és egy tanárnőt, de megfékezték őt, mielőtt az iskola épületébe bejuthatott volna.
MTI
Komoly fizetésre számíthatnak azok, akik ezen a területen helyezkednek el.
Eduline
Két általános iskolás diák verte és zsarolta egyik társát. A megrémített tanuló még a szüleitől is lopott pénzt, csak ne bántsák tovább.
Eduline
Három év két hónap börtönre súlyosította a Debreceni Törvényszék hétfőn annak a tornatanárnak a büntetését, aki tavaly intim kapcsolatot kezdeményezett egy tanítványával egy balmazújvárosi iskolában, az ítélet jogerős.
eduline/mti
Pukli István kilép a Tanítanék Mozgalomból, de tovább dolgozik az oktatásügyért - ezt a budapesti Teleki Blanka Gimnázium igazgatója, a tavaszi pedagógus tüntetések egyik vezetője maga jelentette be a Magyar Nemzetnek adott interjúban szerdán.
MTI
Sok tanodát szervező alapítvány fogadhatta csalódással a működési támogatásokra kiírt pályázat eredményhirdetését. Egyesek levélben ugyan olvashatták az "örömmel értesítjük" kezdősorokat, azonban elutasítással zárult a levél. Rengeteg roma gyerek veszítheti el a felzárkóztatásukra létrehozott tanodáját.
Eduline
A szentesi óvodákban érdekes menzareformot vezettek be.
Eduline
Alighanem sok pedagógus kíváncsian várja az október elején érkező fizetést, annak az összege ugyanis valamivel magasabb lesz, mint az előző fizetésé. Az elmúlt két hétben három különböző kategória fizetési adatait tettük közzé, itt megnézhetitek az összes adatot.
Eduline
Maszekoló iskolákat, illegális pénzbeszedést, pedagógusnapi ajándékokat emlegető közleményt adott ki hétfőn a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete (MSZOE), arra biztatva a szülőket, hogy ne fizessenek osztálypénzt. Nem ez volt a szervezet első javaslata - a furcsa ötletekből szemezgettünk.
Eduline
Az Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesülete száz iskoláról tud, ahol nincs elég informatikatanár, ezért valahol csak szabálytalan helyettesítéssel tudnak órát tartani.
Eduline
Az állami tervezet azonban a többi vallásról szóló tananyagot meghagyná.
Eduline