Iskolásokat szállító busz szenvedett balesetet Svédországban, többen meghaltak

Mintegy hatvan emberrel a fedélzetén, köztük iskolásokkal balesetet szenvedett egy busz Svédország középső részén, hárman meghaltak, sokan megsérültek - közölték a hatóságok vasárnap.

  • MTI
Flickr (Creative Commons)

Peter Nystedt, a helyi katasztrófavédelem szóvivője elmondta, hogy a buszon 52 középiskolás diák és hat felnőtt, valamint a sofőr tartózkodott.

Tizenkilencen könnyebben, hatan súlyosan megsérültek, az autópályán a fővárostól, Stockholmtól 430 kilométerre északnyugatra fekvő Sveg településnél.

A busz egy síközpontba tartott. A baleset helyszínén készített fényképeken az látható, hogy a busz az oldalára dőlve fekszik az árokban, az autópálya mellett.

Egyelőre nem ismert, hogy mi okozta a balesetet, azt azonban tudni, hogy az út jeges volt, amikor a baleset reggel 7 órakor történt.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.