Pukli István: „A tűzoltás nem azonos az oktatásirányítással”
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
Szabó Imre, a szerbiai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium diákja nyerte a hetedik alkalommal megrendezett Bonus Intra Országos Történelemversenyt.

A Mathias Corvinus Collegium által szervezett versenyen idén először egy online stratégiai játékon alapult.
A diákok által fejlesztett játék lényege, hogy Zrínyi Miklós szerepébe bújva kell levezényelni a téli hadjáratot. A játék során a versenyző döntheti el, hogy seregeivel melyik várat támadja meg és mennyi adót szed be, amellyel később gazdálkodni kíván. Továbbá arról is ő dönthet, hogy a pénzbevétel hány százalékát fordítja katonák ellátmányozására, valamint követküldésre, amivel támogatókat szerezhetnek az adott hadjáratokhoz.
A tizenöt körös, tesztkérdéseken és stratégiai döntések meghozatalán alapuló versenyben a diákok pontokat kapnak az egyes hadjáratok után. A verseny állását a játék felületén követhetik nyomon, valamint a fenti kérdésekben hozott döntéseikről grafikon is tájékoztatja őket. A játék győztese az, aki a legtöbb pontot gyűjti a téli hadjárat során.
Az online forduló után budapesti döntőre került sor március 25-26-án. Míg az első napon vetélkedők zajlottak, a döntő második napján a diákok egy szabadon választott témát prezentáltak. Az előadásokban a Zrínyi család valamely tagjának egy vagy több jelentős cselekedetét, illetve azok magyar történelemre gyakorolt hatását kellett bemutatniuk.
A verseny győztese automatikusan felvételt nyert az MCC Juniorképzésébe, míg a többi résztvevő fesztiváljegyeket, történelem témájú könyveket, újságokat kapott ajándékba.
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója a státusztörvény miatt hagyta el a tanári pályát 2023-ban. Szeptembertől egy miskolci gimnáziumban tér vissza a tanterembe.
A két legnagyobb pedagógus-szakszervezet is reagált Rétvári Bence nyilatkozatára, miután a politikus a Tisza-kormányon kérte számon az oktatást segítő dolgozók béremelését, és az esetleges őszi sztrájkot is szóba hozta. A NOKS- és technikai dolgozók bérrendezését ugyanakkor a szakszervezetek hosszú ideje napirenden tartják: korábban sztrájkot is hirdettek miatta, most pedig ismét egy már korábban megfogalmazott követelésükre hívták fel a figyelmet.
„Olyan oktatást szeretnék Magyarországon, ahol nem dirigálunk” – mondta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanévnyitóján. A miniszter szerint az iskolának a kreativitás terévé kell válnia, és fontos, hogy a diákok hangját is meghallják. Lannert emellett bejelentette, hogy hamarosan béremelés jön a nevelést és oktatást segítő dolgozóknál.
@eduline.hu 5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy
♬ eredeti hang - eduline.hu
Miközben volt olyan képzés, ahová 500 pont kellett, és olyan is, ahová 177 ponttal be lehetett kerülni, több száz meghirdetett képzés végül nem indult el a 2026-os pótfelvételin.
Összeszedtük, mit kell elintéznetek a sikeres pótfelvételi után.
A kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkár Kecskeméten és Szolnokon beszélt az előttük álló közös munkáról.
Miközben arra pontos előírás vonatkozik, hány foknak kell lennie legalább a tantermekben, felső hőmérsékleti határ jelenleg nincs az iskolákban - ezzel kapcsolatban sürget most változást a Tanítanék Mozgalom.