Elnököt választott a Nemzeti Pedagógus Kar
A Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) szombati országos küldöttgyűlésén újra választották Horváth Péter elnököt.
Tréfának hitték a segélyhívást, 13 táborozó diák meghalt
Tréfának vélte egy karéliai kórház ügyeletes felcsernője egy bajba jutott vízitúrázó fiú segélyhívását a múlt hétvégén, amikor a gyerek több tucat társával együtt viharba került a Szjamozero tavon - közölte pénteken az északnyugat-oroszországi köztársaság egészségügyi tárcájának szóvivője.
Hamarosan kinevezik az új tankerületi vezetőket
Várhatóan két héten belül eldől, hogy kik kerülnek az 58 tankerületi központ élére, a szaktárca a kiválasztási folyamatban a jelentkezők szakmai tudását, vezetői kvalitásait vizsgálja - írta szombati számában a Magyar Idők az oktatásért felelős államtitkárságától kapott információkra hivatkozva.
A szülők kiállnak a bugyikat lehúzó tanárok mellett
Persze nyilván nem azon gyerekek szülei, akiknek félmeztelenül kellett bizonygatni, hogy nem ők koszolták össze a vécét. Az ombudsman szerint nem lett volna túlzás, ha kirúgják a tanárokat.
Most ennek az országnak az oktatási eredményeire csodálkozik rá a világ
Terjedelmes cikket szentel az Atlantic annak, mitől lehet annyira jó az észt oktatási rendszer.
Nagy gondban vannak a történelemtanárok
A Történelemtanárok Egylete anyagi nehézségekkel küzd, ezért veszélybe került működésük.
A nagy elvonások után idén már többet költenek drogmegelőzésre
Idén több mint duplájára növelik a kábítószerezés megelőzésére fordítható költségvetési forrásokat - jelentette be Czibere Károly államtitkár pénteken a kábítószer-ellenes világnapon tartott díjátadó ünnepségen.
A nap pozitívuma: Ogli G letette az érettségit
A magyar rappernek nem volt könnyű dolga, de megküzdött az akadályokkal.
Közoktatási rendeletet és törvényt is módosítattna egy újabb polgármester
Budafok-Tétény önkormányzata szeretné elérni, hogy július elsejével jöjjön létre egy dél-budapesti tankerületi központ, XXI.-XXII.-XXIII. kerületi illetékességgel, emellett az iskolafenntartói feladatokból is többet adnának az erre vállalkozó helyhatóságoknak.
A művészeti szakközép diákjai telefestették a nyíregyházi vasútállomást
A Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola diákjainak a város nevezetességeihez kötődő munkái díszítik a nyíregyházi vasútállomás aluljáróját. A MÁV Debreceni Igazgatósága által kiírt pályázaton győztes művészeti iskola 12 festő és grafikus diákja egy hét alatt festette meg a 120 négyzetméternyi falat az aluljáróban.
Tovább tiltakozik Budaörs az iskolák államosítása ellen
A budaörsi képviselő-testület szerdai ülésén "elvi nyilatkozatot" fogadott el, amelyben tiltakozik "a várost sújtó 2,3 milliárd forintnyi szolidaritási hozzájárulás" és "iskolái teljes államosítása miatt" - tájékoztatta közleményben a polgármesteri hivatal az MTI-t.
Nem rúgná ki az igazgató a kislányokat levetkőztető tanárokat
Az igazgató szerint a történteknek semmi közük a szexualitáshoz, a tanárok hibáztak, de nem javasolja az eltávolításukat. A Klik továbbképzésre küldi a pedagógusokat.
Egy képviselő nem látja szívesen az iskolásokat Szentendre játszóterein
A speciális nevelési igényű gyerekeket foglalkoztató iskolát is arra kérte a képviselő, ne vigyék a gyerekeket a játszótérre. A szülők szerint nem először szúr ki velük az önkormányzat.
Már nyolc halott a mexikói tanárok tüntetésein
Továbbra is tüntetnek az oktatási reformok ellen.
Skóciában már egy új magyar filmmel oktathatnak: bölcsészekkel is megértetnék a fizikát
Tudjátok, mi az a LIGO? Ha igen, akkor a gravitációs hullámokról is hallhattatok, de fogadjunk, hogy a többségnek fogalma sincs, mi ez az egész. Ha viszont megnézitek azt a hamarosan elkészülő magyar filmet, ami erről szól, valószínűleg minden tiszta lesz.
Egy kisiskolás gyerek késelte meg társát
A hét- és kilencéves gyerekek összevesztek, a fiatalabb kést rántott.
Több száz tanár oktatásába kezdenek: újabb nagy dobásra készül a Skool
A Technológiai Oktatásért Alapítvány fő projektje, a Skool kétéves fennállása során azon dolgozott, hogy a társadalmi beidegződések miatt az informatikai pályáról kiszorult lányokon segítsen. A projekt szülinapjára hagyták a bejelentést, hogy az alapítvány a lányok után a tanárokra koncentrál, és több száz magyarországi tanár képzését kezdi meg a KódGarázs és a Telekom együttműködésével.
És azt hallottátok, hogy Magyarországon erős az oktatási lobbi?
A magyar gazdaságnak több szakmunkásra, technikusra van szüksége - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke kedden a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Friedrich Ebert Alapítvány közös szakképzési konferenciáján Budapesten. Demján Sándor az "erős oktatási lobbitól" tart. Persze nem biztos, hogy lobbitevékenység kell ahhoz, hogy valaki diplomát akarjon szerezni, elég ha utánanéz a várható fizetésének.
Újabb botrány egy igazgatóváltás miatt: a diákok tüntettek is
Ismét igazgatóváltási botrány van, ezúttal Hódmezővásárhelyen.