Megdöbbentő dolgok derültek ki az egyik legnevesebb elitiskoláról
Az Egyesült Államokban újabb elitiskoláról derült ki, hogy tanárok szexuálisan zaklattak diákokat - jelentette helyi idő szerint kedden az amerikai sajtó.
Az Egyesült Államokban újabb elitiskoláról derült ki, hogy tanárok szexuálisan zaklattak diákokat - jelentette helyi idő szerint kedden az amerikai sajtó.
MTI
Az új Nemzeti alaptantervhez illeszkedő szakmai módszertani útmutató elkészítését szeretné elérni az Autisták Országos Szövetsége, amelynek elnöke a Magyar Időknek azt mondta, kevés az olyan intézmény, ahol autizmus terén képzett gyógypedagógust foglalkoztatnak.
Eduline
Beleszámítaná 10 év gyakorlat után a gyest és a gyedet is a pedagógusi előmenetelbe a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK), emellett pedig az intézményvezetői életpályamodell bevezetését is javasolni fogják - mondta a Magyar Nemzetnek Horváth Péter, a szervezet elnöke.
MTI
A címben feltett kérdésre kereste a választ az MTA Közgazdaságtudományi Intézet oktatástudományi kutatócsoportja legújabb, európai országokra vonatkozó kutatásában.
Eduline
Újabb háromnapos hétvége következik: a pünkösd hétfő az idén június 5-re esik.
Eduline
A város önkormányzata elengedi a diákok büntetését, így nem kell befizetniük a fejenként 7 ezer forintot.
Eduline
A diákok és tanárok egy londoni versenyre tartottak, amikor ismeretlenek megdobálták az őket szállító kisbuszt. Nem sérült meg senki.
Eduline
Ismét tanítási célokra fogják használni a régi Beregszászi Pál Szakközépiskola belvárosi épületét - írja a civishír.
Eduline
Először arról volt szó, hogy döntött a kormány a plusz egy évfolyamról, aztán arról beszéltek, hogy csak a vita indításáról született döntést. Most Balog Zoltán egy rendezvényen megint úgy nyilatkozott, mintha már eldöntötték volna a kérdést. Felkészül: Rétvári Bence.
Eduline
Tanulmányi átlagtól függően akár 50 ezer forintot is kaphatnak azok a diákok, akik hiányszakmát tanulnak. Mutatjuk azt a rendeletet, amely listázza a következő tanév hiányszakmáit.
Eduline
Egy amerikai ballagáson tört ki verekedés, a magukról megfeledkező vendégek közt.
Jövőre hat szombat is munkanap lesz a 2018. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről szóló, nemzetgazdasági miniszteri rendelet szerint, amely a Magyar Közlönyben jelent meg pénteken. A munkanapáthelyezések miatt ugyanakkor kilenc hosszú hétvége lesz 2018-ban.
MTI
Rátok hívtak már rendőrt osztálykiránduláson? Egy váci gimnáziumi osztállyal nemrég ez is megtörtént.
Eduline
Fantasztikus pályázat segítségével juthatnak el a hetedik osztályos tanulók a Kárpát-medence különböző településeire egy tanulmányi kirándulás keretén belül.
Eduline
Dicséretes, hogy csökkenteni akarják a tanulók terheit, ám az új Nemzeti alaptanterv egy ilyen központosított rendszerben semmilyen pozitív változást nem hozhat. A magyar oktatáspolitika minden modern nemzetközi trenddel szembemegy, és még a hazai hagyományokat is felrúgja – mondta a hvg.hu-nak Vass Vilmos, a 2003. és 2007. évi NAT-felülvizsgálatok szakmai vezetője.
Eduline
A jövő évi költségvetés szerdai parlamenti vitáján többek között az oktatás forrásainak növelése került terítékre.
eduline/mti
A busz tulajdonosának szavaiból az derül ki, költségcsökkentés céljából küldték azt a buszt, amit aztán a rendőrség már a parkolóból sem engedett kihajtani. A tulajdonos szerint azonban teljesen biztonságos volt a jármű, a saját gyerekét is felültetné rá.
Eduline
A kollégái által csak "fideszes tanár úrként" emlegetett napközis oktató milliókat emelt le a Szemere alapítványának számlájáról, végül csak 1592 forintot hagyott rajta. A pénzt a lap szerint visszafizette a fizetett szabadságra küldött tanár.
Eduline