Nem vettek fel a kiválasztott középiskolába? Van még egy esély, itt vannak a részletek
Indul a középiskolákban a rendkívüli felvételi eljárás, itt találjátok azt a keresőt, amellyel megnézhetitek, hol maradtak még férőhelyek.
Indul a középiskolákban a rendkívüli felvételi eljárás, itt találjátok azt a keresőt, amellyel megnézhetitek, hol maradtak még férőhelyek.
Eduline
Három ezüst- és három bronzérmet nyert a magyar csapat a Minszkben rendezett Nemzetközi Mengyelejev Diákolimpián.
MTI
Facebookon lépett kapcsolatban általános iskolai tanítványaival az az abai tanár, aki kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt áll a székesfehérvári bíróság elé - írja a Bors.
Eduline
Széchenyi-díjas onkológus, aki időnként furcsa nyilatkozatokat tesz - de mit érdemes még tudni Kásler Miklósról, az Emberi Erőforrások Minisztériumának leendő vezetőjéről?
Eduline
A Klebelsberg Központ 3,4 milliárd forintnyi támogatást szán arra a költségvetéséből, hogy azok az iskolák, amelyek sikereket értek el valamilyen módszertani vagy egyéb újítással, más iskoláknak is átadják a tudásukat, valamint az intézmények fejlesszék az infrastruktúrájukat - mondta a Magyar Időknek adott interjúban Solti Péter, a központ elnöke. Kitért arra is, hogy június 30-án lejár a megbízatása, miután teljesítette a feladatát.
MTI
Kiderült, ki lehet az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője, ahogy az is, hogy Palkovics László innovációs miniszter lesz. Ezek voltak a hét hírei.
Eduline
Hétről kilencre emelkedett a kínai középiskolai késelő halálos áldozatainak száma - adta hírül a helyi média szombaton
MTI
„Hat év folyamatos, nem egyszer méltánytalan támadások kereszttüzében végzett munka után most más feladatot vállal. Minisztersége rendkívül kényes, hálátlan szerep volt, de tevékenységét nagyfokú türelem és megértés jellemezte” – ezt írta Balog Zoltán távozásáról a Professzorok Batthyány Köre.
Eduline
Agyonszúrt egy férfi hét diákot, tizenkettőt pedig megsebesített pénteken kora este egy középiskolában Kína északi részén - közölték Sanhszi tartomány helyi hatóságai.
MTI
Egyre több olyan gyerek kerül a gyermekpszichológusok látóterébe, akik lelki okokból szenvednek visszatérő fejfájástól. Miközben az okok sokfélék lehetnek, az egyik leggyakoribb közülük az iskolai stressz okozta szorongás: az 11-18 éves diákok egészségükkel kapcsolatos magatartását vizsgáló kutatások szerint is a fejfájás a leggyakoribb pszichoszomatikus panasz - írja az Abcúg.
Eduline
Tényleg végigstresszelik a tanévet azok a diákok, akik hat- vagy nyolcosztályos gimnáziumba jelentkeznek? Mit tehet a szülő, mit tehet a tanár? Olvasóink véleménye.
Eduline
Egyre több hír szivárog ki a negyedik Orbán-kormány névsoráról, azt azonban még mindig nem lehet tudni, ki felel majd a közoktatásért.
Eduline
Nem ő lesz az Emberi Erőforrások Minisztériumának új vezetője - erről beszélt Novák Katalin eddigi családügyi államtitkár.
Eduline
Egyre több óvodában és iskolában vezetik be a boldogságórákat. A diákok ugyanis még boldogok sem tudnak lenni, erre is tanítani kell őket.
Eduline
Óriási stresszt rak a gyerekekre a hatosztályos gimnáziumba való felvételizés, sokan nem esznek és alig alszanak a vizsga előtt - írja az Abcúg.
Eduline
Szabad tankönyvválasztást, anonim tanárértékelő rendszert, többféle tanulmányi ösztöndíjat kérnek a diákszervezetek, amelyek néhány napja egyeztettek követeléseikről.
Eduline
Egyre több brit iskolában cserélik le az analóg órákat digitális készülékekre, mert a diákok arra panaszkodnak, hogy vizsgáik közben nem tudják leolvasni az időt, így azt sem tudják, hány percük van még a feladatok megoldására.
Eduline
Újabb fővárosi iskola szülői munkaközössége érzi úgy, nem megfelelő a közétkeztetés minősége.
Eduline
Közeleg a ballagás, sok osztály pedig már a tablóját is elkészítette. Sőt el is küldték nekünk.
Eduline
A magyar diákok leginkább a gyakorlati foglalkozásokat hiányolják az iskolai angolórákról - derül ki az Angloville legfrissebb kutatásából. Magyar, cseh, lengyel és román diákok vizsgálta, hogy milyen különbségek vannak az angoltanulási módszereik között, valamint hogy milyen elvárásaik, illetve nehézségeik vannak az idegen nyelv elsajátításával és használatával kapcsolatban.
Eduline