szerző:
Eduline

Két alkalommal is megerősítette az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatási államtitkársága, hogy már nincs napirenden a pedagógusok munkaterhelésének kérdőíves vizsgálata.

©

Mint arról már mi írtunk korábban, Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkár augusztusban jelentette be, szeptemberben mind a 170 ezer pedagógusnak elküldik a kérdőívet - írja a Népszava. Bár korábban a kormány és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete megegyeztek, hogy minden döntésről egyeztetnek a szakszervezet erről csak a sajtóból értesült.

A szakszervezet szerint a kérdőív nem állt készen arra, hogy már szeptemberben kiküldjék, ráadásul olyanokra is rákérdezett volna, amelyeknek nincs közük az iskolai munkaterheléshez - írja az oldal. Így például kérdéseket tettek volna fel a tanárok online közösségi aktivitása, hírlevél-feliratkozása, szakszervezeti és más szervezeti tagsága kapcsán, és még OM-azonosítójukat is meg kellett volna adniuk, így az anonimitás sem lett volna teljesen biztosított. 

A szakszervezet nem mondott le a kutatásról, most az oktatásban tevékenykedő munkavállalókkal, más szakszervezetekkel és szimpatizánsokkal összefogva próbálják megteremteni egy, a kormánytól független kutatás szakmai és anyagi feltételeit.

Az összes tanár kérdéseket kap a minisztériumtól ősszel, még a Facebook-csoporttagságaikra is rákérdeznek

Az óraszámok mellett a tanárok hírlevél-feliratkozásaira, szakszervezeti és más szervezeti tagságaira, de még a Facebook-csoporttagságaira is kíváncsi a kormány abban a kérdőívben, amit idén szeptemberben terveznek szétküldeni az ország minden egyes pedagógusának. A Népszava azt írja, a kutatást eredetileg a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) kezdeményezte és a tanárok munkaterhelését vizsgálná, de az érdekvédelmi szervezet kedden sajtótájékoztatón jelezte: a munka nem az ő eredeti elképzeléseik szerint halad.